
A 24.hu számolt be arról, hogy elhagyta a zalaegerszegi kórházat hét traumatológusa, mert sérelmezték az ügyeleti díjuk alacsony mértékét.
A kórház megerősítette a hírt a portálnak illetve az MTI-nek is, mint írták, az ügyeleti díj alacsony mértékét sérelmezve mondtak fel a traumatológusok, de az intézmény biztosítani fogja az osztály működését.
A Facebookon is megjelent közleményében a kórház vezetősége részletezi, hogy a traumatológusok ún. trauma fix díjazásban is részesülnek. A Traumatológiai Társaság ajánlása szerint a teljes díj 60 százaléka illeti meg a dolgozókat.
Azt is hozzátették, hogy a Zala Megyei Szent Rafael Kórház ennél nagyobb összeget állapított meg, így a traumatológiai ellátásában részt vevő orvosok és szakdolgozók a teljes díj 75 százalékát kapják meg, ez havonta 300-700 ezer forint közötti összeg, tehát magasabb, mint a Traumatológiai Társaság ajánlása.
A felmondott traumatológus szakorvosok az egészségügyi szolgálati jogviszony vállalásával a megemelt bérükön túl a traumatológiai ellátásért járó fix díjban és az ügyeletek után járó díjban is részesültek, így áprilisban a bérük 2-2,7 millió forint között alakult, vagyis – a tavalyi évhez hasonlóan – kiemelkedő javadalmazásban részesültek más szakterületek orvosaihoz képest, állítja az intézmény.
A kórház szerint a traumatológusaik nem voltak annyira leterhelve, mint más osztályokon dolgozó kollégáik, a felmondott orvosok a koronavírusos betegek ellátásában sem vettek részt, az elhalasztott műtéteik helyett az oltópontokon teljesítettek feladatot, külön juttatásért.
Végül az intézmény kijelenti, hogy intézményük fenntarthatósága érdekében nem enged a további bérzsarolásnak, és a traumatológia működésének folytonosságát pedig biztosítani fogják.
Frissítés:
A felmondott orvosok az alábbi állásfoglalást küldték a Telexnek az ügyben:
„A magunk részéről senkivel sem közöltünk jogtalanul semmilyen adatot az egészségügyi szolgálati jogviszonyunk megszüntetésével kapcsolatosan, senkit sem kértünk fel a történtek nyilvánosságra hozatalára, és ahhoz nem is járultunk hozzá, a lavinát elindító Facebook bejegyzéstől elhatárolódunk. A munkaügyi jogvita tartalma nem tartozik a nyilvánosságra, arról a felek nem nyilatkozhatnak érdemben, így mi nem is tesszük, csak annyit jelenthetünk ki, hogy a munkáltatói közleményben foglaltakat visszautasítjuk, és a megfelelő fórumokon kívánjuk a jogainkat érvényesíteni. Mi továbbra is csak gyógyítani szeretnénk a jogszabályoknak megfelelő feltételek biztosítása mellett.”