Hírzárlat és ellentmondásos információk az SZTE koronavírus-ügye körül

Hírzárlat és ellentmondásos információk az SZTE koronavírus-ügye körül

Rovó László rektor (SZTE, középen) stratégiai megállapodást ír alá a Honvédelmi Minisztérium államtitkárával, Szabó Istvánnal (b.). Forrás: honvedelem.hu

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Teljes hírzárlatot rendelt el a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) vezetése azt követően, hogy, kiderült: Rovó László rektornál koronavírus-fertőzöttséget mutattak ki. Az ügyből nagy botrány lett a patinás intézmény falain belül, hiszen az SZTE első embere – ahogy azt elismerte – március elején Észak-Olaszországban, Dél-Tirolban üdült, ahonnan visszatérve az előírások ellenére nem vonult karanténba, helyette megjelent munkahelyén és még operált is. (Rovó a Fül-Orr -Gégészeti és Nyak- Fejsebészeti Klinika igazgatója is.) Kedden az egyetem dolgozói közül többen is arról számoltak be lapunknak, hogy feletteseik egyértelműsítették, állásukkal játszik, aki akár név nélkül, vagy személyes közösségi oldalán bármilyen a botrányhoz köthető hírt közöl, vagy saját koronavírusteszt-eredményéről tesz közzé információt. Úgy vélik, azért kaptak szájkosarat, mert lehetséges, ezek az információk nem minden esetben fednék az egyetem hivatalos kommunikációját.

Karantén helyett inkább operált a Szegedi Tudományegyetem rektora | Magyar Hang

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) rektora, Dr. habil. Rovó László Ph.D az az egyetemi vezető, aki ausztriai síeléséről visszatérve nem vonult karanténba, hanem műtött, és akinek koronavírus tesztje pozitív lett - értesült lapunk több egymástól független forrásból.

Nyilatkozott ugyanakkor lapunknak Barzó Pál, az Idegsebészeti Klinika igazgatója. Korábbi értesüléseink szerint ennek az intézménynek az egyik orvosa Rovó Lászlóval közösen részt vett a dél-tiroli üdülésen. Ám ő – szemben az egyetem vezetőjével – hazaérkezése után nem dolgozni ment, hanem azonnal karanténba vonult, majd nála is kimutatták a fertőzést. Ezt az információt közölte az RTL Híradójának hétfőn este Magyar Orvosi Kamara (MOK) alelnöke, Lénárd Rita is. Mint mondta, kilenc aneszteziológus kényszerült karanténba vonulni, és az idegsebészeti klinika egyik orvosa is érintett. A Jobbik szegedi szervezete pedig kedden közölte, hogy Rovó László kontaktjaként Barzó Pál professzor az idegsebészeti klinika fertőzött orvosa és az egyik, szintén névvel említett rektorhelyettes is elkapta a vírust. Barzó Pál lapunknak azt állította, sem ő, sem intézménye nem érintett. Mint mondta, az idegsebészeti klinika egyik orvosa sem síelt a rektorral, sőt, az elmúlt hónapban egyik klinikai munkatársa sem találkozott vele. Jelezte azt is, hogy a klinika munkatársai egészségesek. Barzó Pál azt is elmondta, esetében félreértésről lehet szó: ugyanakkor ment téli üdülésre, mint a rektor, ám nem ugyanazokkal és nem ugyanoda utazott. Utazásáról tudhattak az egyetem dolgozói is.

A hétvégén egyébként Rovó László százhúsz beazonosított kontaktját tesztelték. Az Index úgy tudja, első körben mind negatív lett. Lapunk hat fertőzöttről szerzett értesülést – szintén ennyiről tud a MOK és a Jobbik helyi szervezete is. Közöttük azonban több olyan lehet, aki már a botrány előtt produkálta a betegség tüneteit, így nem a kontaktkutatás révén figyeltek fel rájuk a szakemberek. A második tesztet a százhúsz ember zöménél kedden végezték, szerdán várható eredmény.