
„Hende Csabát, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnökét és Polt Péter legfőbb ügyészt jelöltük az Alkotmánybíróság új tagjainak” – jelentette be a Fidesz-frakció. A lépés nem volt váratlan, Kövér László házelnök például már szerdán elismerte, hogy alkotmánybírónak jelölik a legfőbb ügyészt. Ez azt is jelenti, hogy Polt – akinek eredetileg 2028-ig szólt volna a mandátuma – lemond a Legfőbb Ügyészség éléről, és az utódját a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés fideszes többsége választja meg majd kilenc évre, ráadásul mindezt még a választások előtt. Ezzel pedig az új legfőbb ügyészt 2035-ig bebetonozhatná a Fidesz, amivel komolyan keresztbe tehet egy kormányváltás esetén az új kabinetnek.
Polt Péter egyébként nem csak alkotmánybíró lehet, hanem az Alkotmánybíróság új elnöke is. Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón azzal hárította a kérdést, hogy a frakció jelenti majd be a javaslatukat, de annyit azért elárult, hogy ő egészen kiváló jogásznak tartja Poltot. „Nincs abban vita, hogy a saját szakterületén az egyik legkiválóbb jogász az országban, és bármilyen jogász által betölthető közjogi tisztségre kiválóan alkalmasnak tartom” – fogalmazott a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Az új legfőbb ügyészt még a tavaszi ülésszakban választja meg az Országgyűlés.