Hogy vagy? – Valódi kisfilmet készített egy tanár egy napjáról a Tanárok a tanárokért csoport
Jelenet a Hogy vagy? című kisfilmből

Tavaly decemberben nagy port kavart a Telekom Hogy vagy? címen futó reklámkampánya: míg a régió kilenc országában egy tanár egy napján keresztül mutatták be a törődés, a szeretet fontosságát, a magyarországi leányvállalat inkább egy buszsofőrt választott a kampány főhőséül. Nyilván nem függetlenül attól, hogy egész ősszel a tanárok sztrájkjaitól és tiltakozásától volt hangos a honi közélet.

A Tanárok a tanárokért csoport most elkészítette a film tanáros változatát, amely egy magyarországi pedagógus átlagos napját mutatja be. A valóságra reflektáló film főszereplője matematikatanár – akinek napja reggel hatkor kezdődik – különös, ám iskoláinkban viszonylag megszokott kalandokba keveredik: helyettesíti biológiaórán, agyzsibbasztó értekezleten vesz részt, adminisztrál. Emellett persze tanít, segít diákjai ügyes-bajos dolgainak megoldásában, online különórát ad, dolgozatokat javít. Édesapját, aki kora reggel kereste, csak este tudja visszahívni – érdekesség, hogy az apának Thuróczy Szabolcs színész kölcsönözte a hangját.