
A Budavári Önkormányzat csütörtöki ülésén a sajtóosztály által megküldött program szerint „hónapok óta húzódó ügyekről dönt a testület”. A polgármester előterjesztést nyújtott be a rezsikársultak megsegítésére, a katakárosultak megsegítésére, a Mátyás-kori zsinagóga feltárására, illetve bérlakásügyekben is.
Esküt fog tenni Fazekas Csilla fideszes önkormányzati képviselő, aki megnyerte az időközi választást. A sajtóosztály megjegyzi, hogy ezzel a vezető koalíció már várhatóan nem lesz többségben. A kerületben van két volt jobbikos képviselő, Varga Dániel és Zsitnyák János, a következő időszakban ők jelenthetik a mérleg nyelvét az önkormányzatban. Varga és Zsitnyák az országosan ellenzéki pártok vádjai szerint együttműködnek a Fidesszel.
A Fidesz máris új SZMSZ-t nyújtott be, amelynek értelmében megfosztanák a polgármestert számos jogkörétől, Fazekas Csilla „árnyékalpolgármester” lenne, Böröcz László Budapest világörökségi területfejlesztésének kommunikációjáért felelős miniszteri biztosnak helyet és hozzászólást biztosítanának, a képviselőkkel azonos feltételekkel, illetve megszüntetnék a kerületi Várnegyed magazint.
Az előterjesztést Varga Dániel és Zsitnyák János is aláírták.