
A hongkongi Apple Daily lap több munkatársát, köztük a főszerkesztőt is őrizetbe vette csütörtökön a város nemzetbiztonsági rendészete több tucat, a nyomtatott, illetve internetes kiadásban is megjelent cikk tartalmára hivatkozva – számolt be a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
A hatóságok által kifogásolt írások egyebek mellett Hongkonggal és Kínával szembeni külföldi szankciókat szorgalmaztak, ami a rendőrség szerint bizonyíték arra, hogy a lap vezetősége külföldi erőkkel folytatott összeesküvést. A főszerkesztő, a lapkiadó és további három vezető munkatárs előállítása mellett a laphoz kötődő három cég 18 millió hongkongi dollárt (680 millió forint) kitevő vagyonát is befagyasztották. Az őrizetbe vettek otthonaiban házkutatást tartottak. A kora reggeli akció keretében több mint kétszáz rendőr végzett házkutatást az Apple Daily székházában.
A hongkongi rendőrség nemzetbiztonságért felelős egységének vezető főfelügyelője csütörtöki sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: nem a sajtót vették célba, csupán a gyanú szerint egy, a nemzetbiztonsági törvényt megszegő szervezetet. – Értékeljük a sajtószabadságot – idézte a SCMP az illetékes szavait.
John Lee hongkongi biztonsági miniszter egy másik sajtótájékoztatón arra figyelmeztette az újságírókat, hogy tartsák magukat távol az Apple Daily által tanúsított magatartástól. Leszögezte: a hongkongi kormányzat a legszigorúbb intézkedésekkel fog szembeszállni bármilyen személlyel vagy vállalattal, ha újságírói munka mögé bújva próbálja fenyegetni a nemzetbiztonságot.
Tavaly augusztusban a rendőrség már őrizetbe vette Jimmy Lait, az Apple Daily alapítóját, valamint a laphoz kötődő kilenc másik embert – köztük Lai fiát – a nemzetbiztonsági törvény megszegése és csalás gyanújával. Lai jelenleg börtönbüntetését tölti 2019-es, valamint tavalyi, engedély nélküli gyülekezéseken betöltött szerepei miatt.
(MTI nyomán)