HungaroMet: Érkezik a hidegfront
Jön a hidegfront (Fotó: HungaroMet / Facebook)

– Kertek alatt az észak felől érkező hidegfront – jelezte a HungaroMet szombaton a Facebook-oldalán

Mint írták, az északnyugatira, északira forduló szelet egyre nagyobb területen kísérik erős lökések, vasárnap napközben főként északkeleten, továbbá a Bakony, illetve a Balaton térségében azonban viharossá is fokozódhat a szél (~70-80 km/h). Szombat délutántól először az északkeleti országrészben, majd később már délebbre is (jellemzően a Tiszántúlon) várható zivatarok kialakulása, amelyeket viharos szél (70-80 km/h, erősebb gócokban akár 80-90 km/h körüli lökésekkel) és apró szemű jég kísérhet. Máshol kevés helyen fordulhat elő zápor. A zivatarok estére megszűnnek, de zápor, havas eső zápor, hózápor éjszaka, illetve vasárnap napközben, elsősorban a Duna-Tisza közén lévő összeáramlás mentén előfordulhat.
 
Azzal folytatták: a vasárnap hajnalban az élénk, erős szél miatt még kevés helyen fordulhat elő éjszakai fagy (főként az északi szélvédett tájakon), hétfőtől azonban csillapodik a légmozgás, egyre jobban nyugalomba kerül a légkör. Az égbolt azonban nem mindenütt lesz derült, így a felhőzet alakulása még jelentősen befolyásolhatja a fagy erősségét, térbeli és időbeli eloszlását.