Hurrá! Kijött a Gyurcsány-film werkfilmje

Hurrá! Kijött a Gyurcsány-film werkfilmje

Jelenet az „Elk*rtuk” című játékfilm werkfilmjéből. Forrás: a film közösségi oldala.

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Kedd este végre megjelent a már leforgatott, a 2006-os őszödi beszéd nyilvánosságra kerülését és az azt követő tüntetéssorozat történetét feldolgozó játékfilm werkfilmje, legalábbis annak a rövidebb változata. A más néven „így készültnek” is hívott dokumentumfilm rendszerint a forgatás kulisszatitkait mutatja be.

A film eredetileg „A hazugság ára” néven futott, a kisfilmben láthatjuk is, hogy a forgatás alatt a csapóra még ezt a címet írták. Aztán a marketingesek gondoltak egyet, és már „Elk*rtuk” néven szerepel a film. (Azért arra kíváncsiak leszünk, amikor a Fidesz egyik célcsoportjának tagjai, budai polgárok ellátogatnak egy filmszínházba, ahol a pénztárost úgy szólítják meg, hogy „két jegyet kérünk az Elk*rtukra”, de emiatt főjön a feje a film gyártóinak.)

Az alkotást, amelynek hamarosan indul az utómunkája, 800 millióból készítette Kálomista Gábor producer cége, a Megafilm, és egy idehaza ismeretlen brit rendezőt, Keith English-t kértek fel a film dirigálására. A 2002 óta aktív English-nek Magyarországon még nem mutatták be filmjét, igaz, az Elk*rtuk mellett egyetlen egész estés filmet jegyez csupán, a 2018-as The More You Ignore Me című brit vígjátékot, amely alig valamivel több mint 200.000 dollárt termelt a mozikasszáknál az egész világon, és a gyártó országon kívül csak Új-Zélandon került moziforgalmazásba.

A kisfilmben láthatjuk a tévészékház – egyébként a werkfilm alapján eléggé vérszegényre sikerült – ostromát: a statiszták meglehetősen unottan kiabálják, hogy „Ria, ria, Hungária”. Gyurcsány Ferenc nem jelent meg sem a korábban bemutatott úgynevezett kedvcsináló („teaser”) előzetesben, sem a most nyilvánosságra hozott werkfilmben. Ugyan látunk egy kékvillogós Audit, amelyben vélhetőleg az ő karaktere ül, de magát Gyurcsány karakterét (és az őt alakító színészt) még nem ismerhetjük meg. Láthatunk még letérdepeltetett és a rendőrök által rángatott tüntetőket, valamint Baló György égő MTV-s autója is felvillan.

Lapunk úgy értesült, hogy a témában ezen játékfilmen kívül készül egy nagyszabású dokumentumfilm is, melyet Skrabski Fruzsina, a Bűn és büntetlenség (a „Biszku-film”) rendezője készít.

Az Elk*rtuk werkfilmjét ezen a linken tudja megnézni: http://facebook.com/ELKxRTUK/posts/117326453874321