
A jelek szerint nem engedhette meg magának az állam, hogy pulykapénzosztásba kezdjen 2024 végén – ez derült ki a Népszava közérdekű adatigényléseiből. Huszonhárom állami tulajdonú vállalattól, háttérintézménytől kértek adatokat, 21 esetben kaptak választ – kizárólag nemlegeset.
Így nem kaptak jutalmat a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság vezetői, köztük Cséplőné Gönczi Veronika főigazgató sem, aki semelyik gyermekvédelmi intézménybe nem engedte be Magyar Pétert, a Tisza Párt elnökét és a gyerekeknek szánt ajándékait. Nem kaptak a MÁV vezetői sem jutalmat, ahogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal élén ülő Lánczi Tamás és helyettesei sem. Ugyanígy: jutalom nélkül maradtak a Szerencsejáték Zrt. a posta, az MTVA vagy a Klebelsberg Központ vezetői is. Ez persze annak fényében nem meglepő, hogy nagyon meghúzhatták a nadrágszíjat. Legalábbis erre utalhat, írja a lap, hogy a Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) dolgozóinak december 13-án a bérjegyzékükben feltüntettek bruttó 350 ezres prémiumot, de négy nappal később mindez nyom nélkül eltűnt. Ehelyett Orbán Viktor kormányfő arcával ellátott karácsonyi üdvözlőlapot kaptak az OVF munkatársai.
Az egy korábbi adatigénylésünkből derült ki, hogy a minisztériumok nagy részénél is elmaradt a karácsonyi osztogatás, egyedül a Honvédelmi Minisztérium jelezte, ajándékcsomagokkal kedveskedik a munkatársainak.