Idén több mint 88 ezer tanuló jelentkezett középiskolába
Képünk illusztráció - Fotó: Shutterstock

Idén több mint 88 ezer tanuló felvételizett középfokú iskolákba, hatezerrel kevesebben, mint tavaly – írja a Népszava az Oktatási Hivatal (OH) adatai alapján.

A több mint 88 ezer tanulóból 74 926 nyolcadik, 7266 hatodik és 6160 negyedik évfolyamos diák felvételizett középfokú iskolákba, mintegy 98 százalékuk sikeresen. Bár idén összességében mintegy 6 ezer fővel kevesebb általános iskolás diák jelentkezett középfokú intézményekbe, a sikeresen felvételizők aránya nem változott jelentősen a tavalyi eredményekhez viszonyítva.

Az OH adatai szerint 4 évfolyamos gimnáziumba idén a diákok 35,89 százalékát (26 341 főt) vettek fel a tavalyi 35 százalékhoz képest. A 6 évfolyamos gimnáziumokba 4645 fő nyert felvételt, tavaly 4753 fő. A 8 évfolyamos gimnáziumokba 3347 fő jutott be, míg egy évvel korábban 3330 fő. Vagyis idén is a gimnáziumok bizonyultak a legnépszerűbbnek, összesen 34 316-an folytathatják tanulmányaikat 4, 6 vagy 8 évfolyamos gimnáziumokban.

Technikumokba 31 891 főt vettek fel, míg tavaly 33 927 főt. Szakképző iskolákba 12 140, szakgimnáziumokba 1591, szakiskolákba 1126, készségfejlesztő iskolákba 307 tanuló nyert felvételt. Akik nem jutottak be egyik középfokú iskolába sem (a felvételizők 2,04 százaléka, 1530 diák), azok számára május 12-én rendkívüli felvételi eljárás kezdődik. Az Oktatási Hivatal honlapján már elérhető a középfokú intézmények által meghirdetett üres férőhelyek közti tájékozódást biztosító keresőprogram. A rendkívüli felvételi eljárásban érintett 1530 diák (az általános eljárásban részt vevők 2,04 százaléka) a rendkívüli felvételire közvetlenül a középfokú iskolákban jelentkezhet - írták.