Így csökkentené az önkormányzatok rezsijét a Párbeszéd

Így csökkentené az önkormányzatok rezsijét a Párbeszéd

Szabó Zsolt (Forrás: a Párbeszéd Facbook-oldala)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A Párbeszéd határozati javaslatot nyújt be az Országgyűléshez az önkormányzatok rezsiproblémáinak enyhítése érdekében – közölte a párt önkormányzatokért felelős elnökségi tagja szombati online sajtótájékoztatóján.

Szabó Zsolt, aki Dunaújváros alpolgármestere is, egy nemrég megjelent kormányhatározatra hivatkozva azt mondta: az önkormányzatok a területükön lévő intézmények fogyasztása után eddig rezsivédett fogyasztói árat fizettek, mostantól viszont a legdrágább, azaz a „legmagasabb hatósági árnak minősülő, fogyasztás alapú önköltségi hődíjat” fizető kategóriába kerülnek át.

A politikus szerint mindezzel az önkormányzatok távhőszámlái drasztikusan, egyes esetekben tizenötszörösére emelkednek, ennek pedig intézménybezárások vagy csődbe jutó helyhatóságok lehetnek a következményei – mondta.

Utalt arra is, hogy az önkormányzatoknak emellett a magasabb energiaárakkal, így villany- és gázárakkal is meg kell küzdeniük, ugyanakkor feladatuk lenne az is, hogy a településeken élő rászorulóknak segítsenek a rezsijük csökkentésében vagy kifizetésében. Mindezek ellenére – fűzte hozzá – a kormány nem tesz semmit azért, hogy segítsen az önkormányzatokon.

Bejelentette azt is, hogy a Párbeszéd határozati javaslatot nyújt be az országgyűléshez, amelyben azt kérik, hogy a kormány függessze fel az önkormányzatok szolidaritási hozzájárulásának befizetését 2023-ra vonatkozóan.

Emellett javasolják, hogy a kormány „állítsa le a felelőtlen luxusberuházásokat, például a Budapest-Belgrád vasútvonal építését, és helyette – ezt a pénzt átcsoportosítva – nyújtson azonnali segítséget az önkormányzatoknak” a rezsiszámláik kifizetéséhez és ahhoz, hogy támogatni tudják a településen élő, segítségre szoruló polgárokat.

A stabilitási törvény felülvizsgálatát is kérik a kabinettől, ezzel elérve azt, hogy az önkormányzatok kormányengedély nélkül vehessenek fel hitelt energiahatékonyság növelését célzó beruházásokhoz – mondta a politikus, hozzátéve: a Magyar Nemzeti Bankot is felkérik az önkormányzatok céljaihoz illeszkedő hitelkonstrukció kidolgozására.