
Két nagy rendezőelv szerint különítette el Orbán Viktor a múlt héten bejelentett kormányzati intézkedéseket a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában. Ezek közül az egyik az, hogy mindezt háború idején nem lehet megcsinálni, az pedig majd kiderül, hogy békében képesek-e rá. Háború alatt viszont áttörésszerű támogatásokra gondolni sem lehetett. Ugyanakkor Donald Trump szerinte a Vatikán és Magyarország mellé lépett. „Most érzem először azt, hogy valóban lehet a béke logikája szerint szervezni a gazdaságpolitikánkat” – jelentette ki, hozzátéve: az ukrajnai frontvonalon még nagyon súlyos és fájdalmas csaták zajlanak, de az mára világos, hogy ez nem fog eszkalálódni. „Annak esélye, hogy ideérjen a háború, zéró” – jelentette ki Orbán Viktor péntek. Nem szorosan ezzel összefüggésben, de a beszélgetés egy későbbi részében a jövő heti uniós csúccsal összefüggésben a kormányfő megjegyezte: „itt és most elképzelhetetlen Ukrajna uniós csatlakozása”. Az ugyanis tönkretenné a magyar gazdaságot, s a bűnözés is áramlana Magyarországra, amit meg kellene fékezni. Szerinte a magyar szempontból nincs is érv a csatlakozás mellett, csakis az ellen.
Visszatérve a bejelentett támogatásokra: a másik rendező elv, hogy nagy ívű, a családokra összpontosító intézkedésekről van szó, amellyel kapcsolatban a másik fő állítása a kormányfőnek az volt: a legfontosabb a család. A kormányfő szerint a cél az, hogy aki gyermeket vállal, ne járjon rosszabbul, mint aki nem vállal gyermeket.
Orbán szerint, ha munka van, minden van, de ha nincs munka, akkor csak szenvedés jut osztályrészül. Ezért kellett átalakítaniuk az adórendszert, abban kellett segíteni az embereknek, hogy legyen munkahelyük. A munkát tisztelni kell, mert csak arra tud épülni egy közösség jövője. A másik fontos szempont, hogy ha nem születik elég gyermek, a rendszer büntet a gyermekvállalásért, akkor nem lesznek családok. Korábban szerinte az volt az alapelv, hogy aki szegény, azt segíteni kell. Ezt ő érti, nem is szeretné elvetni, de emellé kell tenni egy másik elvet: a legfontosabb, hogy van gyerek, vagy nincs gyerek. Ezt kellett szerinte megjeleníteni az adórendszerben is. Ezért tartották meg a családi pótlékot. Orbán azt mondta, szerinte sok olyan család, mely arra rendezkedett be, hogy van gyerek, de nincs munka, ezért tért vissza a munkaerőpiacra. Orbán kiemelte: sok roma család tett így, ez egymillió embert hozott be a magyar gazdaságba. Ezt követték a fiataloknak járó intézkedések. 25 év alatt ezért nem kell fizetni szja-t. Majd a 30 év alatti nőknek nem kell szja-t fizetni, ha van gyermekük, és az az intézkedés, hogy a négygyermekes anyák ne fizessenek szja-t. Majd beütött a Covid, beütött a háború. A háborúnak viszont szerinte lényegében vége, a gazdaság pedig erős, így keletkeznek erőforrások, amiket fel lehet használni. „Magyarország pedig egy családi adóparadicsom lesz” – mondta a miniszterelnök, hozzátéve: a kormány hatalmas vállalást tett, amit nem lesz könnyű pénzügyileg megvalósítani.
Ugyanakkor szerinte ez a kormány „abban nőtt fel” az utóbbi 15 évben, hogy mindenre azt mondták, nem lehet megcsinálni, de ők megcsinálták. Vagyis nem rettentik el a mostani kritikák. Szerinte, ha a gazdaság jól teljesít, a multik azt szeretnék, hogy hozzájuk kerüljön a pénz, de nem hozzájuk fog, hanem a családokhoz. Mindezt úgy valósítják meg, hogy csökkentik az államháztartási hiányt. Ez két emberen múlik: rajta és Nagy Mártonon. Neki kell felügyelnie a folyamatot, Nagynak pedig hoznia kell az ehhez szükséges gazdasági tudást. „Ez hosszú évekre hoz szép feladatot, márpedig az emberek ezért tartanak minket.”
Ami az árstopokat illeti: „Abba kell hagyni a hókuszpókuszt” – szögezte le a miniszterelnök, aki maga egyszerű kérdéseket lát: a termelők, akik állatot tartanak, tejet termelnek, 200 forintért, ami azonban a boltban már 550-be kerül. „Azt mondjátok meg, hogy ez hogy van?!” – kérdezte. Szerinte hagyni kell az inflációról szóló blablát, azzal foglalkozzanak csak az értelmiségi közgazdászok, nekik azt a kérdést kell feltenni, hogy kik emelik az árakat és ők hol tudnak kormányként segíteni. Vége a háborúnak, most béke van, miért emeltek ekkorát?!” Így azt mondta, üljön le Nagy Márton a boltokkal, tárgyaljon, magyaráztassa el velük, hol a pénz”. Azok pedig ne most akarjanak meggazdagodni, mértéktartást kérnek tőlük, s valahogy rá kell szorítani a boltokat arra, hogy ne emeljenek árat.
Ugyanakkor foglalkozni kell a nyugdíjasokkal is, hiszen a nyugdíjak sosem tudnak olyan ütemben emelkedni, mint a bérek. Ezért segítségre, beavatkozásra volna szükség, amit úgy oldanak meg, hogy nem az alapvető élelmiszerek áfáját csökkentik, hanem az áfacsökkentést teljes egészében a nyugdíjasokhoz juttatják vissza. Szerinte a rendszer alapjai papíron megvannak, az év második felére havi 10-15 ezer forintot fognak tudni visszatéríteni a nyugdíjasoknak.
Mint azt megírtuk, a Magyar Közlönyben megjelent az USAID-rendelet. Ezzel kapcsolatban Orbán Viktor azt mondta, László András fideszes EP-képviselő fog felelni az USAID-ügy magyar szálainak felderítéséért. Szerinte, sürgősen folytatni kell azt a munkát, amit Donald Trump és Elon Musk elkezdtek, mert – vélte Orbán Viktor – ők „leplezték le a baloldali hálózatot”. A kormányfő úgy véli, ez a nyugati világ nagy korrupciós ügye, hiszen amerikai pénzen vettek meg újságírókat, médiát, hogy azt írják, amit ők gondolnak a világról. Márpedig – idézzük Orbán Viktort – „borzalmas dolgok, amit tanácsoltak nekünk, hogy például a migráció az jó, hogy a gyerekeket kitenni mindenféle genderaktivistáknak, hogy a háború az jó dolog. Fizettek hollywoodi sztároknak, hogy menjenek el Kijevbe!” – ismételte meg a már múlt héten hangoztatottakat. Orbán szerint ezek a csápok Magyarországra is elértek. László András dolga az lesz, hogy nyomozzon.
A kormányfő kitért a kábítószerhelyzetre is. Szerinte a kereskedőknek ahhoz nincs joguk a gyerekeket megölni, így „le fog szakadni a füle, akkorát fog kapni ezért”. Vagyis hajtóvadászatot indítanak a kábítószerrel kereskedők ellen. Nagy akciósorozat jön március elsejétől, mert meg kell tisztítani az országot „a kotyvalék szerektől”. Ez már nem budapesti probléma, hanem a legszegényebb, leginkább kiszolgálatott réteg problémája.
Végül, ami a Pride-ot illeti: „Ilyesmi nincs többé, ennek vége van” – szögezte le Orbán Viktor, hozzátéve: a rendezvényen már nincs nemzetközi védelem, „ilyen nincs, mert ez ellentétes a gyermekek fejlődésével”. Orbán azt mondta, Magyarországon normális világban élünk, itt az őrület nem szabadult el, hiszen idehaza az ember az férfi és nő. A nyugati válasz ezzel szemben az, hogy hol ilyen, hol olyan. Ez a fajta iskolai nevelés elfogadhatatlan – szögezte le Orbán Viktor, aki szerinte meg kell adni a szülőknek a jogot, hogy ezzel szemben védekezzenek.