Immár hivatalos: leváltották Feldman Zsolt agrárügyi államtitkárt
Feldman Zsolt (Fotó: Facebook/Dr. Feldman Zsolt)

Hétfő este jelent meg a Magyar Közlönyben, hogy a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök március 31-ei hatállyal felmentette megbízatása alól dr. Feldman Zsoltot, az Agrárminisztérium államtitkárát.

Feldman leváltásáról már korábban is jelentek meg hírek. A Szabad Európa múlt szerdán arról írt, hogy a mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkárt azért küldik el, mert a kormányban úgy látták, túl lassan mennek a kifizetések a vidékfejlesztési támogatásoknál, és az országgyűlési választások előtt egy évvel nem engedhetik meg a „pénzek lassú áramlását ”. A portál információi szerint Nagy István agrárminiszter munkájával is elégedetlenek a kormányban, de egyelőre Feldman lett a bűnbak.

Orbán Viktor miniszterelnök a múlt hét szerdai kormányülést követően közzétett videójában kijelentette, hogy a 2025-ös év a falvakban is az áttörés éve lesz. Ennek jegyében új támogatási programot jelentett be, amelynek keretében három-három millió forint támogatásban részesülnek a kisboltok és a kocsmák, valamint templomfelújítások és bankautomaták telepítése is várható a kétezer fő alatti településeken.