
Újabb szarvasmarhatelepen igazolták a ragadós száj- és körömfájás vírust. A telepet zár alá vettük, kezdődik a felszámolása – jelentette be Nagy István agrárminiszter a Facebookon. „A gyanús eset bejelentését követően az állategészségügyi hatóság haladéktalanul elvégezte a szükséges mintavételt”, amelynek laboratóriumi vizsgálata délután megerősítette a fertőzés tényét. – A telepet azonnali hatállyal zárlat alá helyeztük – jelentette ki a tárcavezető.
Az állategészségügyi hatóság munkatársai a helyszínen vannak, és előkészítik a mintegy 600 tejelőtehén felszámolását. Az állatokat a vírus megakadályozása érdekében vakcinázzák – tette hozzá. Már zajlik a járványügyi nyomozás az esetleges mulasztásokra, és lehetséges kontaktgazdaságok felkutatására. Elrendeltek egy 3 kilométeres védőkörzetet, és egy 10 kilométeres megfigyelési körzetet. Várható, hogy kiterjesztik majd a korlátozás alá eső területeket. „A védőkörzetekben haladéktalanul megkezdjük a fogékony állatok számbavételét, valamint mintavételt végzünk az állományokból” – mondta Nagy István, aki nyomatékosan kérte az állattartókat és az érintetteket, hogy tartsák be az óvintézkedéseket és figyeljenek az állataikra.
A tárcavezető ismét kiemelte, hogy a ragadós száj- és körömfájás emberre nem veszélyes, és az élelmiszerlánc biztonságát sem fenyegeti. A szakemberek megtesznek minden szükséges lépést azért, hogy a vírus ne terjedjen tovább – tette hozzá, majd hangsúlyozta, hogy ez a vírus rendkívül ragályos, akár 2 hétig is lappanghat, az állattartók felelőssége tehát jelentős.
A Győr-Moson-Sopron megyei Rábapordány polgármestere, Visy László csütörtökön tájékoztatta arról az InfoRádiót, hogy egy helyi tehenészetben a betegség tüneteit észlelték egy állaton. Március eleje óta a betegség Kisbajcson, majd a Hegyeshalom melletti Levélen, Dunakilitin és Darnózselin is megjelent. Az érintett területeken több ezer állatot kellett leölni. A rábapordányi telepen – ahol 600 tehenet tartanak, ezeknél az állatoknál vették észre a tüneteket – sertéstartással is foglalkoznak, és 60 kilométerre fekszik a legutóbbi fertőzés helyszínétől, Dunakilititől. A vírus annak ellenére jelenhetett meg Rábapordányban, hogy április eleje óta a tehenészet dolgozói bent laknak a telepen, és mindent elkövettek annak érdekében, hogy ott vírus ne jelenjen meg.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtök délutáni kormányinfón megerősítette: Rábapordányban valóban mintát vettek egy gazdaságban az állatoktól száj-és körömfájás megbetegedés alapos gyanúja miatt, és bíztak benne, hogy a gyanú alaptalannak bizonyul, de végül is nem ez történt. Nagy István korábban azt közölte, hogy a kormányzati kártalanítás segíteni fogja az állattartó telepek mielőbbi újraindítását, az állam átvállalja az ott dolgozók bérét az állami bérgarancia-alap terhére, a gazdaságok egyéves hitelmoratóriumot kapnak. Sőt, arról is beszélt, hogy eddig sikerült megállítani a ragadós száj- és körömfájás terjedését.
Ehhez azonban valószínűleg sokkal szigorúbb protokollt kellett volna bevezetni, amint erről Raskó György agrárközgazdász beszélt lapunknak. A szakértő szerint a szarvasmarháknál tudomása szerint általában nincsenek olyan komoly előírások, mint például a sertéstelepeken, mert fél évszázada volt itt utoljára járvány, és senki sem gondolta, hogy ez megint bekövetkezhet. Szerinte nincs e téren megfelelő járványvédelem, ami főleg az olyan típusú állománynál lenne nagyon fontos, amely nagyon magas tejhuzamú tehenekből áll.