
Immár jogerős az a döntés, amelynek értelmében a közszolgálati médiának ki kell adnia azokat a dokumentumokat, amelyekből többek között kiderülhet, ki viseli a szerkesztői felelősséget például a köztévé Híradójában elhangzottakért – írja a Szabad Európa, miután a Fővárosi Ítélőtábla jóváhagyta az elsőfokú bíróság korábbi ítéletét.
A portál még tavaly márciusban adott be közérdekű adatigénylést a Duna Médiaszolgáltatóhoz, amelyben bizonyos programok, így a hírműsorok megrendelőlapjait szerették volna megismerni. Ezekből a dokumentumokból ugyanis kiderülhet, kin múlik, hogy a köztévében olyan hírműsorok mehetnek adásba, „amelyek sérthetik azt a kiegyensúlyozottságot, amelyet a törvény is előír a köztévének” – emlékeztetnek a cikkben.
A Szabad Európa megjegyzi, a médiatörvény értelmében a közszolgálati médiaszolgáltató a Duna Médiaszolgáltató Zrt. Tehát amikor a törvény a közszolgálati médiával szemben támasztott elvárásokat megfogalmazza, azok a Dunára vonatkoznak. A műsorokat ugyanakkor nem a Duna, hanem az MTVA (Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap) gyártja le. Vagyis bár a közszolgálati médiaszolgáltató a Duna, ugyanakkor a közmédia műsorait nem ő, hanem az MTVA gyártja le, ráadásul a közmédia Híradójának munkatársai is az MTVA és nem a Duna alkalmazottai.
Az adatigénylés célja a két szervezet közötti viszony tisztázása volt, a kért dokumentumok átadását azonban a Duna megtagadta, így a Szabad Európának bírósághoz kellett fordulnia.
A döntés jogerős, a dokumentumokat augusztus első felében kellene kiadnia a közmédiának. A perben a Szabad Európát a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) képviselte.
A közmédia egyébként nemrégiben azt állította saját magáról, sajtóként nem feladatuk ellenőrizni például egy sajtótájékoztatón elhangzottak valóságtartalmát, sőt szerintük akár nyilvánvalóan hamis dolgokat is terjeszthetnek, ha azokat nem ők állítják, hanem a sajtótájékoztatót tartó személy – írja a Telex.