Tabukat döntögetnek. Élményalapúan tanítanak minden korosztályt egymás el- és befogadására, a többiekkel való együttműködésre. Akadálymentesítenek a fejekben. Az Egy Sima, Egy Fordított – Egyesület Az Inklúzióért kapta idén az Edison 100 A világ és én kategória díját a fogyatékkal élő gyerekek érdekében végzett munkájukért.
Az Edison 100-listán olyan innovatív és jövőbarát kezdeményezések vannak, amelyek óvodások és iskolások jövőben fontos tudását és készségeit fejlesztik – írja magáról honlapján a szervezet. Ezekből a sorokból lehet, hogy egy szó sem érthető, pedig minden nap, mindenki találkozik fogyatékkal élő emberekkel. Róluk van szó. Az egyesület két aktivistájával, Török Flórával és Élő Fruzsinával beszélgettünk.
– Inklúzió. Erről sokaknak az all inclusive jut eszébe. A fogalom megértése problémás lehet, önök tudják, valójában mennyire.
Török Flóra: Azért is választottuk ezt a bonyolult nevet, amiről mindenki le akart beszélni minket, mert ezt a szót nem ismerik. Azt ismerik az emberek, hogy integráció, integráló iskola, befogadás, de azt, hogy inklúzió, ami egy mindent magába foglaló, egyenlő esélyű elfogadás, befogadás, azt nem. Az integráció olyan, hogy „gyere, legyél olyan, mint mi, és akkor itt lehetsz köztünk”. Az inklúzió meg elfogadja, hogy teljesen különbözőek vagyunk, és a nagy egész az sokkal többet ad ki, hogyha különböző színű kockák rakják ki, mint ha mindenki egyforma. Mondok egy egyszerű példát. Sok alacsony padlós busz van. Mi, kerekesszékes családokként fel tudunk szállni ezekre a járművekre, de innen nézve a HÉV az még mindig kirekesztő. Kerekesszéket, babakocsit használsz? Akkor te ne gyere HÉV-vel. Ez az exklúzió. És ennek az ellentéte az inklúzió. Mindenkit befogadunk.
Élő Fruzsina: Az igazi inkluzív szemlélet egyébként az, hogy példát mondjak, amikor direkt azért megyünk egy fesztiválra, mert mindannyian mások vagyunk, és egyáltalán nem törekszünk arra, hogy egyformák legyünk. Pont azt ünnepeljük, hogy szabadok vagyunk, hogy mindenki más, és ez milyen jó.
Török Flóra (b) és Élő Fruzsina (j), az Egy Sima, Egy Fordított – Egyesület Az Inklúzióért aktivistái (Fotó: Magyar Hang/Grimm Balázs)
– Ha az inklúziót jól csinálják, akkor például az iskolában az egész osztály olyan lassan halad, mint a leglassúbb gyerek, vagy a leglassúbb gyerek tempóján próbálok gyorsítani?
É. F.: A harmadik út megadni neki a lehetőséget, hogy ő azt tegye hozzá a folyamathoz, amiben ő jó. Ha differenciálva van az oktatás, akkor ideális esetben nem az van, hogy neki ott kell robognia bárki után, hanem halad a saját tempójában. Persze nyilván vannak a tanulásnak olyan szegletei, ahol meg együtt tudnak dolgozni.
T. F.: Úgy is szokták elmagyarázni az inklúziót, meg az egyenlőséget, hogy olyan ez, mint amikor egy kerítés fölött szeretnének a gyerekek átnézni, hogy lássák a meccset. Az a helyzet megoldása az, hogy különböző méretű dobozokra teszed rá a különböző magasságú gyerekeket. Bár a legjobb az lenne, ha nem is lenne kerítés.
É. F.: Az is egy nehézség, hogy mindenki kínban van, hogy meg ne bántsa a másikat. Pont azért torpannak meg nagyon sokan, ha valamilyen fogyatékossággal élő emberrel találkoznak, mert a megszokott viselkedési mintáikat felül kell bírálniuk. Leginkább arra bátorítanék mindenkit, hogy azzal az adott emberrel, akivel összehozta az élet, tanuljon meg kommunikálni. Menjen oda, kérdezze meg. „Helló! Tudok segíteni?” A nyílt, tabumentes kommunikációnál nagyon sokkal jobbat nem tehetünk.
T. F.: A nagyszüleim azt tanították, hogy „inkább ne nézz, ne menj oda, mert az udvariatlan”. Mi pont az ellenkezőjét mondjuk, hiszen hiteles tapasztalatunk van a saját, fogyatékossággal élő gyermekeik miatt. Nekik az esik jól, ha az emberek inkább kérdeznek, mint hogy ítélkezzenek. Ezért csináljuk az érzékenyítő foglalkozásokat is. Tapasztald meg, az hozza az empátiát. És ez vezet el ahhoz, hogy egy munkahely olyan legyen, ahol együttműködnek a különböző képességű emberek. Ha nagyon pici korban találkozik ezzel a gyerek, és később belekerül egy ilyen helyzetbe, akkor már tudja, hogyan láthat egy látássérült ember.
Jelenleg körülbelül 3500 gyereket érnek el egy évben, főleg érzékenyítő foglalkozásokkal, és idén elindult a meseterápiás testvércsoportuk is. Mert a spéci gyerek testvérének lenni sem könnyű. Fruzsina elmondása szerint a testvéreknek nagyon nehéz, hiszen minden gyerek szülői figyelmet akar, és minden tesó vív a testvérével, de amikor egyiküknek ezerszeres figyelem kell, akkor ott azért lehetnek nehézségek. Ha ebben segítjük a gyereket, vagy úgy érzik a szülei, hogy most talán egy nehezebb periódusban van, akkor segíthet neki a mesecsoport.
Az egyesület foglalkozása (Fotó: Szász Marcell)
– Ha van egy „spéci” gyerek az osztályban, akkor optimális keretek közt mi történik?
– Egy igazán jó oktatási rendszerben, tartozik hozzá egy árnyékpedagógus, vagy egy asszisztens, aki vele külön foglalkozik.
– De ez egy álomvilág, nem?
– Hát, Magyarországon igen. Észak-Európában ez már működik.
– Napok óta diákok tüntetnek. Az alap tanári kar sincs meg már az iskolákban. Nemhogy még kisegítő nevelők… Ez reménytelennek tűnik.
– Amíg létminimumért dolgoznak, addig nem fognak egy ilyen nehéz munkát elvégezni.
Ha valaki támogatná az egyesület munkáját, az alábbi számlaszámon teheti meg: Magnet Bank 16200010-10109849. Név: Egyesület az Inklúzióért. Székhely: 1136 Budapest, Balzac u. 21. Adószám: 18904693-1-41.
