Iránytű intézet: Magyar Péter negyedmillió embert hozhatott el a Fidesztől
Magyar Péter (Fotó: Magyar Hang/Beliczay László)

Bár a fiataloknál simán vezet a Magyar Péter-féle Tisza, az idősebbek és a legkevésbé tehetős választók között behozhatatlannak tűnik a Fidesz előnye – állapította meg egy, a Népszava birtokába jutott kutatás. Az Iránytű Intézet szokatlanul nagy mintán, 6600 fő bevonásával vizsgálódott három hónapon át, s arra jutott: a pártpreferenciákat elnézve – egy évvel a választások előtt – stabilan őrzi első helyét Magyar Péter pártja, a parlamentbe pedig – a Tiszán kívül – csak a Fidesz és a szélsőjobboldali Mi Hazánk jutna be. A választási részvételüket most biztosra ígérők között a Tisza 37, a Fidesz-KDNP 33 százalékon áll. A Mi Hazánk 5 százalékkal futna be épphogy, míg a Demokratikus Koalíció és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt csupán 3-3 százalékot ért el.

Ahogy Pék Szabolcs, az Iránytű vezető elemzője kiemelte: Magyar Péter „beleharapott” a korábbi Fidesz-táborba, nagyjából negyedmillió ember vándorolt a kormánypárttól a Tiszához, sőt a Fidesz-szavazók választási kedve is bezuhant.

Körükben a korábbi 90 százalék fölötti arányról 82-re csökkent a „törzsvoksolók” aránya, míg a Tisza-tábor 92 százaléka a ígéri biztosra a részvételt.

„Azt szokták mondani: egy párt akkor sikeres, ha a szavazói 90 százalékát elviszi az urnákhoz. Ebben a tekintetben már lehet aggódnivalója 2026-ban a Fidesznek” – jegyezte meg a cikket jegyző Bittner Dánielnek az elemző, hozzátéve: újdonságnak számít az is, hogy Magyar több százezer olyan emberrel számolhat, aki az előző parlamenti választáson otthon maradt, esetleg soha nem szavazott.

A választásokat – mint a kutatás írta – még elbillenheti a tény, hogy a Tisza- és a Fidesz-tábor azonos nagyságú, de egymás szöges ellentétei. Ugyan a Magyarék a 18 és 29 évesek között 35 százalékot, a 30-39-es korosztályban pedig 23 százalékot vernek a Fideszre, a nyugdíjasoknál fordított a helyzet: itt 47-18 az állás a kormánypárt javára. Az idősek ráadásul a legaktívabb szavazóknak számítanak, Magyar Péternek muszáj volna erősödnie ebben a korosztályban – – tette hozzá az adatokhoz Pék Szabolcs. Az elemző szerint utóbbit használhatja ki a Fidesz, a fenti adatok akár Orbán Viktor nemrég bejelentett osztogatását is magyarázhatják. „A nyugdíjas-áfavisszatérítés vélhetően a meglévő tábor összetartását célozza, míg a két-és háromgyermekes anyák SZJA-mentességével és munkáshitellel a fiatalabbak körében szeretnének bővülni. Nagy változást persze nem hoz, de kiélezett választási helyzetben, akár ennek is lehet szerepe” – mondta el a Népszavának.

Hasonlóan ellentmondásos a meccs a választók anyagi helyzetét illetően. A Fidesz támogatottsága még mindig a legalacsonyabb jövedelműek körében a legkiugróbb, sőt a kormánypárt a havi 200 ezres, vagy annál is alacsonyabb bevételű háztartásoknál 27 százalékkal vezet a Tisza Párt előtt. Utóbbi viszont az átlagfeletti jövedelműek között teljesít toronymagasan. Pék Szabolcs ezt a legszegényebb rétegek kiszolgáltatottságával magyarázza. Fordítottan arányos az állás a választók iskolázottságát tekintve is. A 8 általános végzettségű és a szakmunkás szavazóknál a Fidesz, az érettségizettek és felsőfokú végzettséggel rendelkezők között a Tisza a legnépszerűbb párt.

Ahogy az Iránytű kutatása írta: a választást Magyar Péter számára nehezíti, hogy a falvakban jelenleg a Fidesz vezet, míg a választókerületek egy része falu-domináns. 2026-ot eldönthetik viszont a kisvárosok, ahol a két párt közel azonos támogatottsággal bír. Sőt, ezen a településtípuson van a legtöbb bizonytalan, tehát potenciálisan még meggyőzhető választó, emiatt ezeken a településeken erőteljes kampányra lehet számítani. Ebbe a sorba illeszkedik Magyar Péter tavaszi országjárása, ami e településtípuson élőket is célozza.