Iskolai oltások: váratlanul haladékot adott a kormány

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Mégsem kell augusztus elején felmérniük az iskoláknak, hogy a 12-18 éves diákok közül kik akarják beoltatni magukat a Pfizer koronavírus elleni vakcinájával – tudta meg az InfoRádió a Nemzeti Pedagógus Kar elnökétől. Horváth Péter elmondta: az intézmények a hónap közepéig kaptak haladékot, bár szerinte ezt a feladatot igazán jól csak szeptember elején tudnák elvégezni.

Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke megerősítette: hétfőn levelet kaptak az iskolák arról, hogy értesítsék a szülőket arról, hogy lesz oltási lehetőség augusztus utolsó két napján, és mérjék fel az igényeket. Az iskolák vállalhatták azt is, hogy oltópontok legyenek, akár az iskolaorvos is be tudja adni a Pfizer-oltást, de kérhetnek olyan orvoscsapatot, amely ezt meg tudja tenni helyben.

"Ez azonban mára megváltozott, kedd délután kaptunk értesítést, hogy tekintsük ezt az adatigénylést tárgytalannak, nem kell visszaküldeni azt az adatlapot, amelyben a létszámadatokat meghatározhattuk volna. Bevallom, én ennek a hírnek örültem" – mondta az elnök, aki egyben a győri Révay Miklós Gimnázium igazgatója is, és jelezte, mindét levelet a tankerülettől kapták az iskolák.

A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint nagyon fontos az, hogy a gyerekek közül minél többen felvegyék az oltást, és így biztonságosan kezdhessék meg a jelenléti oktatást, ugyanakkor jelentős nehézséget jelent ilyenkor a diákok értesítése, hiszen sokan nincsenek is otthon vagy Magyarországon, de a tanulók egyébként sem követik nyáron az iskola honlapját vagy a központi Kréta-rendszert.

"Ennek az adatgyűjtésnek a pontossága megkérdőjelezhető lenne, nem állna arányban a befektetett energiával. Jobbnak láttam azt, ha ez későbbi időpontban kerül sorra, sőt szerintem az lett volna talán a legcélszerűbb, ha a honlapon való alapos tájékoztatás és figyelemfelhívás mellett az augusztus 31-i és szeptember 1-jei tanévnyitó ünnepségeken a diákok személyesen jelezhették volna ezt az igényüket. Az sokkal pontosabb felmérést tenne lehetővé, és akkor a következő hét elején pedig sor kerülhetne az oltásra" – mondta Horváth Péter. Jelezte ugyanakkor, jelenlegi tudomása szerint nem kapnak ennyi haladékot, hanem augusztus 16. után kell felmérniük az igényeket, az oltás két napja pedig marad augusztus 30. és 31.

A pedagóguskar elnöke szerint az adatok így is kérdőjelesek lehetnek, de könnyebben teljesíthető lesz a feladat, különösen akkor, ha az oltási akcióhoz majd országos médiakampány is társul, amivel vélhetően a diákok és szüleik értesülnek a lehetőségről. 

Címkék: iskola, oltás