
A Seszták Miklós volt fejlesztési miniszterhez kötődő kisvárdai beruházások kedvenc cége építheti a legújabb, 3 milliárd forintos multifunkcionális sportcsarnokot is a Szabolcs megyei kisvárosban – írja az mfor.hu.
A csarnok 4004 fő befogadóképességű lesz, ami azt jelenti, hogy a kisváros lakosságának negyede helyet kaphat a létesítményben. A tervek szerint a multifunkcionális létesítmény egyaránt szolgálja majd a verseny, az iskolai és a szabadidős sportot, azoknak korszerű feltételeket biztosítva. Az épületet a Magyar, az Európai és a Nemzetközi Kézilabda Szövetség nemzetközi kupamérkőzések rendezésére előírt specifikációjának megfelelően alakítják majd ki.
A közbeszerzési hatóság adatbázisában közzétett összefoglaló dokumentum szerint a munkára három ajánlat érkezett, a nyertes Nyírépszer pedig egyáltalán nem ismeretlen Kisvárdán. Az ő nevéhez köthető – többek között – a kisvárdai látvány-szegénynegyeddel felturbózott Cinemaqua moziparark, a sportszálló és apartmanház vagy épp az atlétikai centrum. A multifunkcionális sportcsarnokon nem egyedül fog dolgozni a cég, egyes alkalmassági követelmények teljesítése érdekében alvállalkozókat is bevon majd a munkába.
A cikk szerint egyébként a környék kezd túltelítetté válni, hiszen ott nemrég már épült egy fedett focicsarnok az aréna közvetlen szomszédságában, a távolabbi környezetében pedig díszletek, látvány-szegénynegyeddel felturbózott filmpark készül, a létesítményeket kiszolgáló gigantikus parkolóval egyetemben.