Ismét a kórházakat járja majd Magyar Péter
Magyar Péter és Kulja András a szolnoki kórházban (Forrás: Magyar Péter/Facebook)

Folytatják a magyar kórházak és egészségügyi intézmények állapotát bemutató körutat – ezt Magyar Péter jelentette be szerdán délután. Az első út már meg is volt: Kulja Andrással közösen a szolnoki Hetényi Géza Kórházba mentek el. – Tavaly augusztushoz képest annyi változás történt, hogy a liftek közül az egyik már sehogy se működik (augusztusban az egyikbe beszorultunk), a kosz és a penész a teljes főépületet kezdi belepni. A főépület aulájában lévő minden mosdó le volt zárva. A főépület alagsorában egészen elképesztő állapotok uralkodnak – osztotta meg tapasztalatait.

A helyszín nem csak azért érdekes, mert Magyar Péter néhány hónappal ezelőtt már járt ott, hanem azért is, mert Takács Péter egészségügyi államtitkár is ellátogatott oda múlt vasárnap. A politikus ugyanis „személyes küldetésének” érzi bemutatni, hogy melyek azok a kórházak és mentőállomások, amelyeknek korszerűsítése csúszik, mégpedig „Brüsszel és a Tisza Párt sunyi alkuja”, vagyis az uniós források befagyasztása miatt.

– Takács Péter azt próbálta meg elmagyarázni a magyaroknak, hogy a 10-20-30 éve csúszó kórházi felújítások az egy éve létrejött Tisza miatt maradtak el – kommentálta az ügyet Magyar Péter, hozzátéve, „még nincs időgépünk és bármit is hazudoznak, Magyarországon mindenki pontosan tudja, hogy az egészségügy és a közlekedés áldatlan állapotáért Orbán Viktort terheli a felelősség”. Üzent is személyesen az államtitkárnak: „Ha akkora férfi, ahogy azt az Alaptörvénybe beleírták, miért nem csap az asztalra, hogy a miniszterelnök és köre hagyjon fel a korrupcióval, hogy végre jöhessenek az uniós források az egészségügybe?! Miért nem kér azonnal plusz forrásokat, hogy legalább az akut vészhelyzetet lehessen kezelni a magyar egészségügyben?” – sorolta kérdéseit.

A Tisza Párt elnöke tavaly nyáron már járta a kórházakat, akkor nyilvánosságra hozott számos fotót, például a különféle állapotban lévő mosdókról, de hőmérőkkel is mérte, hogy klíma nélkül hány fok van az egyes helyiségekben.