
A szerdai Fővárosi Közgyűlés összes, nyílt ülésen tárgyalandó javaslatához beadta a Fidesz frakciója azt a módosítást, amivel megakadályoznák, hogy megtartsák a Pride-ot szombaton Budapesten. A módosításokat az összes kormánypárti képviselő a nevére vette – vette észre a Magyar Hang. Mint korábban már beszámoltunk róla, Karácsony Gergely nem vette automatikusan napirendre azt a kormánypárti kezdeményezést, amely ellehetetlenítené a városvezetés által Budapesti Büszkeség menet néven, önkormányzatiként meghirdetett rendezvény megtartását. Ez azt jelenti, hogy erről külön kellene szavaznia a közgyűlésnek, és nem túl valószínű, hogy a Tisza Párt képviselői igent nyomnának a napirendre vételre, mikor eddig is igyekeztek távoltartani magukat a szimbolikusnak titulált ügyektől.
Vagyis a Fidesz mostani módosításdömpingje a főpolgármester döntését cselezi ki. A kormánypártok tényleg minden egyes javaslathoz benyújtották a módosítást annak témájától függetlenül – legyen szó gördeszkapálya újjáépítésének kérdéséről vagy az „Európai Mobilitási Héthez és az Autómentes Naphoz való csatlakozás alapjául szolgáló 2025. évi Karta elfogadására” vonatkozó kezdeményezésről.
A Fidesz módosítójában az áll: „minden jóérzésű budapesti nevében fel kell lépnünk az ellen, hogy a gyermekek szeme láttára szexuális propaganda valósuljon meg Budapest utcáin, ráadásul közpénzből. Ezért javasoljuk azt, hogy a Közgyűlés saját hatásköreként döntsön arról, hogy a gyermekvédelem fontosabb vagy az öncélú szexuális propaganda. Ennek megfelelően támogatja-e a Közgyűlés a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) elnevezésű önkormányzati rendezvény megtartását”.
Innentől fogva a Fidesz javaslata megfelel annak, amit már korábban is benyújtottak, és amit Karácsony nem vett napirendre. Eszerint kezdeményezik, hogy „a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) elnevezésű önkormányzati rendezvény megtartásáról való döntési jog hatáskörét a Fővárosi Közgyűlés magához vonja”. A következő pont, hogy a közgyűlés „nem járul hozzá a 2025. június hó 28. napján tartandó Budapest Büszkeség (Budapest Pride) elnevezésű önkormányzati rendezvény megtartásához″. Végül a Fidesz arról is gondoskodna, hogy Karácsony Gergely helyett a Fővárosi Közgyűlés hatáskörébe kerüljön vissza az, hogy Budapestet milyen zászlókkal lehet fellobogózni. Ezzel nyilván azt lehetetlenítenék el, hogy a továbbiakban is kint legyen a szivárványos zászló például a Városháza épületén, amely előtt kedden Szentkirályi Alexandra még szelfizett is – persze csak hogy rosszallását fejezze ki emiatt.