Így szűnik meg a fővárosi cég, ami miatt Karácsony Gergely és Vitézy Dávid egymásnak feszült
Karácsony Gergely (Fotó: Karácsony Gergely / Facebook)

A társaság költségvetési helyzetében bekövetkezett változás okán a munkavállalói létszám jelentős mértékű, folyamatos csökkenése miatt nem garantálható, hogy a jövőben is fenn tudná tartani működését a Budapest Brand, ezért javasolja a társaság jogutód nélkül történő megszüntetését Karácsony Gergely – derült ki a főpolgármester jövő heti Fővárosi Közgyűlés ülésére tett előterjesztéséből, ami szerda este vált elérhetővé. Azt, hogy a Brand megszüntetését Karácsony Gergely kezdeményezi, Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója mondta el egy szerdai háttérbeszélgetésen a Magyar Hang kérdésére.

Kiss Ambrus ezt úgy kommentálta: miután az elmúlt hónapok közgyűlési vitáit követően a Budapest Brand Zrt. „de facto megsemmisült”, az így kialakult helyzet miatt Karácsony Gergely kezdeményezi a cég megszüntetését. A Brand büdzséjét egyébként Vitézy Dávid javaslatára nullázták le, de volt olyan ezzel kapcsolatos előterjesztés is, amit maga a Podmaniczky Mozgalom vezetőjével közösen kezdeményezett a főpolgármester annak érdekében, hogy átmenjen a 2025. évi fővárosi költségvetés. A helyzetet akkor Karácsony úgy kommentálta a Magyar Hangnak, minden költségvetési vitában van egy áldozat. – Én egyébként ennek egyáltalán nem örülök, de hát ebben a politikai helyzetben az a veszély sokkal nagyobb volt, hogy nincs elfogadott költségvetésük, mint az, hogy a Brand költségvetésében mennyi támogatást tudunk adni – mondta akkor Karácsony. Egyébként annak ellenére, hogy a Fővárosi Önkormányzat 2025-ben nem támogatta volna a Brandet, a cégnek így is lett volna hozzávetőlegesen 1,5 milliárdnyi saját bevétele (legalábbis a 2024. évi üzleti tervükben ennyivel számoltak). 

Vitézy Dávid egyébként a főpolgármesteri kampányban bírálta, hogy a Budapest Brand marketingügynökségre 3 milliárdot költ a főváros, útfelújításra pedig 300 milliót évente. Ekkor a cég vezérigazgatója, Faix Csaba azt válaszolta neki: „A valóságban az idei üzleti tervünkben 1,3 milliárd forint önkormányzati támogatással számolunk. Ez is nagyon sok pénz, érzem is ennek a felelősségét, ezért is törekszünk rá, hogy jól és okosan költsük el. Másrészt a Budapest Brand nem egy »marketingszervezet«, hanem a főváros turisztikai, rendezvényszervező cége és kreatív ügynöksége, ennek megfelelően sokrétű feladatokkal”.

A Budapest Brand megszüntetéséről szóló mostani javaslatban Karácsony azzal indokolta a cég felszámolását: „a társaság vezetése az önkormányzati támogatás elvonása miatt 2025. január 13-án csoportos létszámleépítésről kényszerült dönteni. A csoportos létszámleépítés 30 főt érintett a Társaság munkavállalói közül. 2024. év utolsó napján a Társaságnak 56 fő munkavállalója volt, amely létszám a csoportos létszámleépítést követően 2025. február 18-án 26 főre módosult. Jelen előterjesztés előkészítésének időpontjában – egyéb felmondások következtében, köztük a vezető állású munkavállalókét – 16 fő alkotja a társaság munkavállalói állományát”. Az előterjesztés kitér arra is, hogy a főváros mely egységei fogják átvenni a Brand egyes feladatait. 

A kulturális és közművelődési célú feladatok a Budapesti Művelődési Központ fogja átvenni, a turisztikai célú szakmai közfeladatok ellátását a Főpolgármesteri Hivatal, a Budapest Kártya kiadása, fejlesztése és menedzselése a BKK-hoz kerül, míg „a turisztikai információs táblarendszer üzemeltetése és karbantartása a főváros területén” a Budapest Közút Zrt. feladata lesz. Ezek közül a turisták számára kínált Budapest Kártya jövedelmező is, ez például ugyanis több százmillió forintos bevételt jelentett a Budapest Brandnek csak 2024-ben. 

A cég megszűnik, de a vizsgáló bizottság folytatja a munkát

A Budapest Brand kiadásait egyébként kritizálta a Tisza és a Podmaniczky Mozgalom is, és azok ellenőrzésére vizsgáló bizottság is alakult. – A főpolgármester előterjesztése jól jelzi, hogy ennek a cégnek ebben a formában semmi értelme nem volt. A Budapest Brand feladatait láthatóan könnyedén szét tudják osztani a Fővárosi Önkormányzat különböző hivatali egységei és gazdasági társaságai között. Kibújt a szög a zsákból – így értékelte Karácsony Gergely javaslatát a cég felszámolásáról Gál József, a Podmaniczky Mozgalom frakciójának képviselője a Magyar Hangnak. Gál egyben az említett vizsgáló bizottság elnöke is, amely a Brand korábbi költéseit vizsgálja többek között, de annak jogelődjeinek működését is, illetve a főváros reklámszerződéseit, továbbá a korábbi, 2020-as, a Brand jogelődjeinek cégvezetői pályázatait.

Gál hangsúlyozta, a Brand megszüntetését valószínűleg meg fogják szavazni, ám attól még a vizsgáló bizottság ugyanúgy fogja folytatni a munkát. A bizottság legutóbb most csütörtökön ülésezett, itt Gál József szerint arról döntöttek, hogy májusban szeretnék meghallgatni a Brand vezérigazgatóját, Faix Csabát is. Hogy szerinte ő erre el is megy-e, arra azt mondta, a vonatkozó szervezeti és működési szabályzat szerint kötelessége lenne. Ugyan Faix május elejével lemondása és a végelszámolás miatt már nem lesz a Brand vezetője, de a Podmaniczky Mozgalom képviselője reméli, hogy Faix nem fog jogi kibúvókat keresni, hiszen mégiscsak közpénzekről van szó, és volt vezérigazgatóként is vannak kötelezettségei. A meghallgatás kapcsán Gál József egyébként csütörtökön írt is levelet Faix Csabának, így már várja a válaszát a meghívásukra. Gál József szerint ugyanakkor az eddigi dokumentumok áttekintése alapján már látni, hogy volt, hogy „kicsorogtak közpénzek” a Brandnél, de konkrétumokat egyelőre nem kívánt mondani, hiszen éppen azért szeretnék meghallgatni Faix Csabát, hogy válaszoljon a felmerült kérdéseikre. Hogy találtak-e bármi olyat, ami alapján feljelentést kéne tenniük, arra azt mondta: ezt még nem tudják kijelenteni, további vizsgálatok szükségesek ennek megállapítására, ugyanis több mint hétezer sornyi szerződés keletkezett csak a Brandnél.