Jakab Péter: Lesznek személyi változások a parlamenti frakcióban

Jakab Péter: Lesznek személyi változások a parlamenti frakcióban

Jakab Péter, a Jobbik elnöke (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A vélelmezett áldozat erről a rendezvényről mosolyogva távozott – ezt mondta a Magyar Hangnak adott interjújában Jakab Péter arról a nőről, akit állítása megpróbáltak megerőszakolni egy tavaly decemberi pártrendezvényen. A rendőrség azóta személyi szabadság megsértése miatt nyomozást indított, a szexuális bűncselekményt ugyanakkor – a hírbe hozott jobbikos szerint – elvetették. A Jobbik elnöke beszélt arról is, hogy lesznek személyi változások a frakcióban. Arra a kérdésünkre, hogy Földi István kaphat-e parlamenti mandátumot, a pártelnök nem válaszolt konkrétan, csak az érintett érdemeit sorolta. Jakab Péter a várható gazdasági válság kapcsán azt is mondta, el tudja képzelni, hogy az utca népe fogja kikényszeríteni az előre hozott választást. 

– A Jobbik tisztújítóján azt mondta: „az egyetlen eredmény, amit fel tudok mutatni két év alatt, hogy még mindig létezik Jobbik”. A Medián friss mérése alapján 3 százalékon állnak.
– Akkor jól mondtam.

– Ez még egyáltalán létezésnek számít?
– Hogyne léteznénk.

– Mivel magyarázza, hogy ennyire bezuhant a párt támogatottsága?
– Túl vagyunk egy hatalmas választási vereségen, teljesen természetes az a választói lélektan, hogy az ember szeret a győztessel azonosulni, a győzteshez húzni. Nekünk az a feladatunk, hogy sokkal jobban teljesítsünk az elkövetkező időszakban, megtaláljuk és kijavítsuk azokat a hibákat, amelyeket közösen elkövettünk és valós alternatívát tudjunk kínálni a Fidesszel szemben.

– A vereség része volt a DK és a Momentum is, ők mégis jobban állnak, az önöknek mért eredménnyel be sem jutnának a parlamentbe.
– A választók valószínűleg tőlünk várták, hogy vidéken billentsük át a mérleg nyelvét a kormányváltás irányába, de ez nem sikerült. Hozzáteszem, hogy Budapesten is jelentősen zuhant az ellenzék támogatottsága, de a főváros alapvetően az ellenzék kezén volt eddig is, az viszonylag könnyű terep. A vidék viszont bitang erős fideszes fellegvárakkal rendelkezik, itt nekünk nagyon-nagyon nehéz dolgunk volt átcsábítani a választópolgárokat. Ez érdemben nem is sikerült, bár voltak olyan választókörzetek, ahol a jobbikos jelöltre jóval nagyobb számban szavaztak, mint a közös ellenzéki listára.

– Azt is mondta a tisztújításon, hogy megtanultak méltósággal veszíteni. Hogy jön a méltósághoz, amikor néhány órával a bukás után már egyből egyetlen személyt, Márki-Zay Pétert teszi meg felelősnek és a saját hibáiról érdemben azóta sem beszélt?
– Attól még a felelőst meg kell neveznünk, ez kutya kötelességünk. Azt, hogy megtanultunk méltósággal veszíteni, olyan értelemben fogalmaztam meg, hogy nem volt hatalmas felzúdulás a Jobbikon belül, mint 2018-ban, amikor Vona Gábor távozott. Akkor Toroczkai László szakította a pártot, utána bezuhantunk 6 százalékra. Most túl vagyunk egy választási vereségen és nem indult meg egymás hibáztatása, senki sem akart fejeket, mindenki megtanulta a múlt leckéjét, hogy az sehova sem vezet, ha belső konfliktusokat generálunk.

– Mi a személyes felelőssége a vereségben?
– Menet közben kellett megtanulnunk harcolni, ezt fontos tudni. Nem a fiókban már létező recept alapján indultunk neki ennek a választásnak, hanem a nulláról kellett építeni az összefogást és az előválasztás rendszerét, ez rengeteg időt vett el az elmúlt két évben. Mindez pedig óhatatlanul a Jobbik építésének a kárára ment.

– Mit csinálna másként?
– Mindig utálnak, amikor megnevezem, hogy Márki-Zay Péternek mekkora a felelőssége, de hát jártam az országot és azt tapasztaltam, hogy nem a Fidesz kommunikációját vagy Orbán Viktor kijelentéseit kellett megmagyaráznom, hanem Márki-Zay Péternek az elhibázott vagy félremagyarázott mondatait. Sokszor beszélgettem vele és az volt az álláspontja, hogy a hiba valójában jó dolog, mert bekerülünk vele a médiába és mindenhova el fog jutni az üzenete. Tény, hogy eljutott, de ezért nem győztük magyarázni a szavait.

– Ha mérlegre tennénk Márki-Zay Péter kommunikációját és a pártok vidéki szervezeteinek, aktivistahálózatainak hiányát, akkor melyik számított többet a bukásban?
– Amikor bejelentkeztem miniszterelnök-jelöltnek, nagyon megugrottak a számaink: az én támogatottságom, a Jobbik támogatottsága és szó szerint több ezren jelentkeztek hozzánk. Lényegében azt is tapasztaltam, hogy maga a párt nem volt arra felkészülve, hogy ha van hirtelen 5 ezer jelentkező egyik napról a másikra, akkor őket gyorsan integrálni tudjuk a szervezetünkbe. Később pedig már nem is voltak jelentkezők, jellemzően azért, mert Péter nem szólt a szavazóinkhoz. Elmondtam neki többször, hogy az nem működik, hogy sértegeted a pártok aktivistáit akár csak azzal, hogy leárulózod a vezetőiket, mert ezek az aktivisták, szavazók így el fogják veszíteni a hitüket. Nem a pártvezetőikben, hanem benned. Ő azt gondolta, hogy neki bőven elég csak a bizonytalanokhoz, a senki által sem ismert csalódott fideszesekhez szólni, a többit majd mi intézzük. Viszont közben rugdosta ami szavazótáborunkat.

– Jobban járt volna az ellenzék Dobrev Klárával?
– Bárkivel jobban jártunk volna, aki a pártpolitikában szocializálódott.

– Gyurcsány Ferencnek mekkora a felelőssége? Olyan tényező a DK elnöke, ami mellett a Fidesz mindig kétharmadot fog szerezni?
– Nem lehet megkerülni, ha van egy olyan pártvezető, akinek van egy stabil szavazóköre. Az önkormányzati választásokhoz megyek vissza, ahol Miskolcon Veres Pál iskolaigazgató indult el, mindenki ismeri, a fél város szereti. A Fidesz mindent megtett annak érdekében, hogy összegyurcsányozza, kitették az óriásplakátokra, ahogy Gyurcsány Ferenc ölelgeti, de nem hatott. Ha jó a jelölt, akkor tök mindegy, hogy Sorost teszik mellé vagy Gyurcsányt, elsöpri a Fideszt.

– Akkor egyetért abban Gyurcsány Ferenccel, hogy gyurcsányozni silányság?
– Ha jó a közös jelölt, akkor teljesen mindegy, hogy kivel próbálják roncsolni.

– 2006-ban is ezt mondta volna?
– Annyira rég volt, az a régmúlt. Mondjuk azt nem tartom lehetetlennek, hogy lesz majd 2006 Orbán Viktor ellen, ha a gazdasági válság rászakad erre az országra és azt látják az emberek, hogy brutális a drágulás, a megélhetési költség.

– Vissza egy kicsit a kongresszushoz, ott kihívója, Stummer János úgy fogalmazott: „Péter, mondjuk ki, az utóbbi két évben nem te vezetted, nem te irányítottad ezt a pártot”. Ki irányított?
– Rossz is lenne, ha egy ember irányítana egy egész pártot, az elnökség irányítja, amit a kongresszus megválaszt. Így volt ez az elmúlt két évben is.

– Sokan itt Molnár Enikőt szokták említeni, mint akinek jelentős formális, informális befolyása van. Neki valójában mi a feladata?
– Az én ügyeimet intézi, a napirendemet összeállítja, ha kell, akkor segít a tárgyalások megszervezésében, a sajtótalálkozások lebonyolításában. Gondolom, minden pártvezető mellett van egy kabinetvezető, akinek az a dolga, hogy ezeket menedzselje. A döntéseket viszont mindig az elnökség hozza.

– Személyi kérdésekben hozhat döntést?
– Javaslatokat bárki tehet az elnökség számára, de az elnökség vitatja meg azokat is.

– Az eljut önhöz, hogy a párton belül bőven vannak fenntartások Molnár Enikő vélt vagy valós hatalmával kapcsolatban?
– Ha valakinek nem tetszik az én vezetési stílusom, az nyilván véleményt mond róla a tisztújító kongresszuson, ez meg is történt: 71 százalék azt mondta, hogy vezessem tovább a pártot.

– A hírek szerint olyan alapszervezetek választották újra, amelyek csak nemrég alakultak, fantomszervezeteknek nevezték őket.
– Ezt a bíróságon fogjuk megtárgyalni, szerintem fizetni fog a hazudozó.

– Ki tudja jelenteni, hogy minden olyan alapszervezet mögött, amely önre szavazott, létezik valós szervezet, valós tagsággal?
– Így van, pontosan.

– Az is hírlik, hogy ezen a kongresszuson volt egy incidens: amikor felszólalt az a Szilágyi György, akinek élettársát az állítása szerint megpróbálták megerőszakolni egy jobbikos rendezvényen, az érintett jobbikos és társai kivonultak.
– Azt mondják, hogy a hátsó sorokban volt kivonulás, én előre néztem nem hátra.

– Nem is tudja mi történt?
– Mondták a többiek, hogy a szabolcsi delegáció nagyjából kivonult, mert nem tetszik nekik Szilágyi György politikája és Gyüre Csaba esetében tettek még így. (A sajtóhírek szerint Gyüre Csaba volt az, aki megakadályozta az erőszakot – a szerk.) Mindenki véleményt formálhat, amíg azt kulturált körülmények között megteszi. Arra vagyok büszke, hogy összességében a kongresszus egésze hangos szó nélkül zajlott le.

– Akkor beszéljünk konkrétan erről nemrég kirobbant, valójában múlt decemberi esetről: Szilágyi György azt állítja, hogy nem sokkal a rendezvény után szólt önnek, hogy ott az élettársával erőszakoskodtak.
– Szó nem volt ilyenről. Annyit mondott Gyuri, hogy az egyik jobbikos politikus közeledett a barátnője felé, tudok-e erről valamit. Mondtam, hogy semmit. Ott voltam én is, a kollégáim is, oda lehetett volna hozzánk jönni, ha bárkit bármilyen sérelem ér, de nem történt ilyen, ez a hölgy jókedvűen távozott erről az eseményről. Ettől függetlenül Szilágyi Györgynek joga és kötelessége megkeresni a saját igazát, csak azt nem értem a mai napig sem, hogy miért nem akkor, decemberben tette ezt, miért várt vele öt hónapot. Ráadásul akkor sem rendőrségi eljárást kezdeményezett, hanem az etikai bizottságtól várja el, hogy mi nyomozzunk.

– Fordultak a hatósághoz is: személyi szabadság megsértésének bűntette miatt indult nyomozás, szexuális bűncselekmény ügyében nem.
– Utána. Miután megkaptam az etikai beadványt – amelyben eléggé naturalisztikusan leírták, hogy szerintük mi történt –, felhívtam Gyurit, hogy egy órán belül szeretnék vele találkozni. Megtörtént, ott számon is kértem, hogy ha ez valóban így történt, akkor miért nem decemberben fordultak rendőrséghez, hanem hónapokkal később egy pártbizottsághoz. Annak viszont örülök, hogy végül rendőrséghez fordultak, amely azonnal el is vetette a szexuális bűncselekmény gyanúját.

– Ön meg sem próbálta megtudni, hogy mi történt valójában?
– Az magánügy, ha valaki közeledik a másikhoz, egészen addig, amíg az a jog keretein belül történik. Amikor valami a jog keretit átlépi, akkor hatósághoz kell fordulni a sértettnek vagy a párjának. Szilágyi Gyuri azért elég vehemens ember, a futballhuliganizmus szubkultúrájából jött, ezért nem értem, hogy nem védte meg azonnal a barátnőjét, ha valóban sérelem érte.

– Pártelnökként nem érezte úgy, hogy ha az ön által vezetett közösségben egy ilyennek híre megy, legalább az érintett hölgyet fel kellene hívnia?
– A vélelmezett áldozat erről a rendezvényről mosolyogva távozott. Láttam.

– Gyüre Csaba is kulcsszereplő, vele sem beszélt?
– Ő sem jelzett semmit.

– Továbbra sem akar beszélni az érintettekkel, hogy tisztán lásson? Mégiscsak ön a párt elnöke.
– Én már a hatóságokra bízom, hogy bogozzák ki. Van egy állítás, van egy tagadás, én nem vagyok nyomozóhatóság, nem fogok kenetet meg látleletet venni. Ha az eljárás véget ért, akkor ebből levonom a megfelelő következtetéseket.

– A Telexnek adott interjúban arra utalt, hogy Szilágyi Györgynek mintha nem lenne már helye a Jobbikban, amiért állítólag kiszivárogtatta az üggyel kapcsolatos belső levelezést. Megszüntetnék a tagságát?
– Nagyon nehezen tudok olyannal együtt dolgozni, aki a Jobbik tagjaként a belső használatra szánt levelet kiküldi a Jobbik ellenségének (Varga-Damm Andrea – a szerk).

– Tehát kezdeményezi, hogy megszüntessék a párttagságát?
– Azt fogom javasolni, hogy fontolják meg.

– Van két parlamenti képviselőjük, Végh Noémi és Szabó Hajnalka, akik kapcsán úgy hírlik, hogy más fogja megkapni a mandátumukat. Mikor döntenek erről?
– Amikor összeállítottuk a listát, világossá tettem a választmány számára, hogy a választási eredménytől függően a lista összetétele változhat, amennyiben én leszek az elnök, nem mindegy ugyanis, hogy kormánypárti vagy ellenzéki frakciót fogok vezetni. Úgyhogy igen, fogok személyi változásra javaslatot tenni a megfelelő időben.

– Földi István kaphat parlamenti mandátumot?
– Van egy stratégiaalkotás a Jobbikban és a stratégiához fogunk embereket párosítani.

– A körülötte kialakult botrány mellett el tudja képzelni, hogy országgyűlési képviselő legyen?
– Sok jó, felkészült emberrel rendelkezik a Jobbik, akiből lehetne képviselő.

– Kifejezetten Földi Istvánról szól ez a kérdés.
– A történetét válasszuk le az egyénről. Ha a történetekből indulok ki, akkor a fideszes média szerint én lakásnepper vagyok. Nem ebből kell kiindulni. Földi István választókörzetében képesek voltunk arra, hogy megnyerjük az előválasztást, ami azt jelenti, hogy nagyon jó pártszervezői munkát végez.

– A negyedik kétharmad után biztos, hogy a mostani ellenzékre és ellenzéki vezetőkre van szüksége az embereknek?
– Én várnám az újakat, csak nem jelentkeznek. Ezt meg is értem, akkora mocsár a mostani politika, olyan sárdobálás, hogy megértem, amikor a tehetséges fiatalok inkább a versenyszférában érvényesülnének.

– Mit lehet tanulni Orbán Viktortól?
– Amit lehet tanulni, az rossz és nem akarom eltanulni.

– Semmi jót nem csinál?
– Ha csak a hatalom számítana és semmi más, akkor briliáns tanítómester lehetne, mert képes kormányzati teljesítmény nélkül hatalmon maradni. Minden mutató szerint a béka feneke alatt van Magyarország, korrupcióban kiemelkedünk, de életszínvonalban a bolgárokkal „versenyzünk” az utolsó helyért.

– Mi a helyzet Toroczkai Lászlóval, tőle lehet tanulni? A Medián felmérése szerint most a legerősebb ellenzéki párt vezetője.
– Toroczkai László alapvetően egy fideszes politikus, akit imádnak a fideszes szavazók, az ellenzékiek esetében ugyanakkor a legelutasítottabb. Nem akarom eltanulni, hogy milyen fideszes hátszéllel pártot alapítani. Orbán Viktornak putyini mintára meg kellett teremteni a baráti ellenzéket, a Mi Hazánk valójában a Fidesz.

– Lehet olyan a parlamentben, hogy együtt szavaznak a Mi Hazánkkal? Akár a kémiai kasztráció ügyében, amit mindkét párt támogat.
– Nagyon sok régi jobbikos programpontunk ma is aktuális és képviselni is fogjuk. Az egységes ellenzéki programalkotás közben ezek háttérbe szorultak, de most újra elő fognak kerülni. Nem a Mi Hazánk szavazata a lényeg, hanem, hogy a Fidesz meg akarja-e valósítani az ügyet, akár a saját nevükre véve.

– Azokat a kritikákat, hogy eltűntek a Jobbik szavazói, azzal szokta elintézni, hogy ez már nem a 2018-as Jobbik. Ugyanakkor például ez a javaslat a párt tényleg radikális időszakából van. Akkor most jó a régi Jobbik vagy nem?
– Vannak olyan ügyek, amelyek jók, ilyen például a kémia kasztráció. De voltak a 2010-es Jobbiknak vállalhatatlan javaslatai is.

– Választási cenzus?
– Most, hogy túl vagyunk a közös programalkotáson, a pártvezetés át fogja tekinteni a régi javaslatokat, hogy mik lesznek belőle átemelhetők úgy, hogy ne menjen szembe a közös elképzelésekkel. Ez a munka nagyjából most kezdődött el.

– Sokan úgy értelmezik, hogy a Mi Hazánkhoz ment a Jobbik szavazóinak egy része, ezért a Jobbik most igyekszik valamit a régi radikalizmusból visszahozni.
– Ha most a kémiai kasztrációra gondol, mi korábban is szerettünk volna beszélni róla, de az ellenzék egysége miatt számos kompromisszumot kellett kötnünk a nemzet érdekében. Mi nem a Mi Hazánkkal akarunk versenyezni, ők legfeljebb a Fidesszel fognak, mert a kormánypártok addig tartják csak őket életben, amíg nem vesznek el tőlük szélsőjobboldali szavazókat. Nekünk azzal kell foglalkozni, hogy úgy tudjuk megmutatni a jobboldali arcélünket, hogy közben az összefogás receptje se menjen a kukába, mert előfordulhat, hogy még szükség lesz rá – főleg az önkormányzati választáson.

– Ha nagyjából ugyanazt mondja minden ellenzéki párt, akkor hogyan tudják megmutatni a sokszínűségüket?
– Hadd mondjak egy példát. Az ellenzék szerette volna megduplázni a családi pótlékot, de ebben a Jobbik képviselt egy plusz pontot is: a családi kártyát. Ennek az lenne a célja, hogy ideutalják a családi pótlék teljes összegét, amit csak a gyermekneveléssel kapcsolatos kiadásokra lehetne fordítani, élelmiszerre, ruhaneműre, akár a rezsire, de élvezeti cikkekre – alkoholra, cigarettára – nem. Vagy említhetném a nyugdíjrendszer kérdését is: nemzeti minimum született arról, hogy visszavezessük a svájci indexálást, de mi annak a lehetőségét is szeretnénk megteremteni, hogy a dolgozó gyermekek a személyi jövedelemadójuk 10 százalékából szüleik nyugdíját gyarapíthassák. Tehát nem fogunk szembemenni az összellenzékkel, de lehet, hogy máshová fogjuk tenni a hangsúlyokat.

– A Jobbikra mennyire jelenthet majd veszélyt a Márki-Zay Péter által tervezett új, hangsúlyosan jobboldali párt?
– Márki-Zay Péter nem tud vezetni, sem a Mindenki Magyarországa Mozgalmat nem tudta, sem az egységes ellenzéket, ezért nem tartok tőle.

– Önök együttműködnének velük?
– Az a probléma, hogy az előválasztás és az azt követő időszak megmutatta, Péterrel nem lehet együttműködni. Ő egyszerűen nem tud kompromisszumokat hozni, csapatban dolgozni, ez is volt a bukásának az egyik legfőbb oka.

– Donáth Annával egyetért abban, hogy sok a hat párt?
– Szerintem el fog indulni egy tisztulási folyamat, aminek a végén majd kevesebb párt lehet. A választóknak kell majd meghatároznia, hogy kire van igény és kire nincs.

– De ennek mi lehet a folyamata? Például az EP-választás?
– Az is előfordulhat, hogy az EP-választáson fog tisztulni a kép. Én még kategorikus igent vagy nemet nem mondanék azzal kapcsolatban, lesz-e összefogás az EP-választáson, el tudom képzelni, hogy valamilyen együttműködésben indulhatnak el rajta egyes pártok, de attól sem rettenünk meg, ha egyedül kell megmérettetni magunkat.

– Mely pártokról tudná elképzelni, hogy együtt induljanak a Jobbikkal?
– Még nem tartunk ott, hogy erről gondolkozzunk, jelenleg az időközi önkormányzati választásokra készülünk.

– Ha már az EP: Gyöngyösi Márton EP-képviselőjük, aki korábban a párt elnökhelyettese is volt, most egyáltalán nem került be az elnökségbe. Ennek mi az oka?
– Praktikus szempontjai vannak. Felhívtam és elmondtam neki, hogy most nem akarom felkérni, mert olyan elnökhelyettesre van szükségem, aki a nap 24 órájában Magyarországon van. Marci viszont sokat van Strasbourgban és Brüsszelben, és ez most jó is lesz az EP-választásra készülve. Belőlem a lelkek simogatásának a képessége hiányzik, ezért is kértem fel Potocskáné Kőrösi Anitát elnökhelyettesnek, hogy ő ezt tegye meg helyettem. Fontos, hogy megjelenjen a női empátia. Ő ezt elvállalta és nagy többséggel meg is választották.

– Stummer János hiányozni fog a Jobbikból?
– Nekem mindenki hiányzik, aki jó munkát végzett és elmegy innen.

– Próbálta marasztalni?
– Nálam alapelv, hogy soha senkit nem marasztalok. Régen rossz, ha marasztalni kell valakit, mert akkor már nem tud akkora erőbedobással és hittel dolgozni, tehát ilyenkor mi elbúcsúzunk tőle. Igaz, Jánostól idő sem volt elbúcsúzni, mert Facebookon jelentette be a kilépését. Egyébként a kongresszuson beszéltünk egymással, ő gratulált nekem, én pedig megköszöntem a fair küzdelmet.

– Említette, hogy lehetnek még 2006-hoz hasonló események a várható gazdasági válság miatt. Itt mire gondol pontosan, tömegtüntetések, esetleg előre hozott választás?
– Mind a kettő benne van a pakliban. Azt is el tudom képzelni, hogy Orbán Viktor tart egy időközi választást mielőtt ráomlana az egész válság, hogy újabb 4 évre kapjon felhatalmazást.

– Ezt miért csinálná röviddel a hatalmas győzelme után?
– Lehet, hogy ilyesmi csak 1-2 év múlva fog bekövetkezni, hiszen brutális drágulás jön idén, de jövőre is. Azt is el tudom képzelni, hogy az utca népe fogja kikényszeríteni az előre hozott választást. 2006-ban sem gondolta volna senki, hogy felépülnek a barikádok, mégis jött egy szikra és megtörtént. Ez a szikra most az éhezés lehet.

– Gyurcsány Ferenc nem mondott le 2006-ban, csak 2009-ben.
– Nem mondom, biztosra, hogy ezt az utca népe kényszeríti ki, lehet, hogy benne lesz egy hatalomtechnikai metódus is. Orbán Viktor a saját maga által kreált válságokat kitűnően meg tudja oldani, de igazi válsággal még nem volt dolga. Most viszont igazi válság lesz. Aki pedig kormányozni nem tud, az válságot kezelni sem.

– Addig is milyen parlamenti politizálásra lehet számítani öntől? Érték kritikák a parlamenti bőrdzsekis imidzse és a krumplilóbálás miatt is.
– Ez a választóktól függ majd. Ha az emberek visszafogottabb véleményt fogalmaznak meg a kormányról, akkor én is így teszek a választók hangjaként, ha pedig keményebb fellépést várnak el, akkor keményen fogok fellépni.

– Mit gondol, lesz még önből miniszterelnök-jelölt?
– Bármikor készen kell állni a feladatra, mert soha nem lehet tudni, hogy ez a rendszer mikor omlik
össze. Minden rezsim véget ér, a kérdés, hogy szépen vagy csúnyán.

Címkék: Jobbik, Jakab Péter