Jakab Péter: Ez bejelentésnek nulla
Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. december 14-én (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Orbán Viktor szerda este sugárzott, rendkívülinek beharangozott interjúja megihlette a Jobbik elnökét, Jakab Pétert, különösen a miniszterelnöknek az a mondata, hogy „higgyék el, már csak két-három hét lesz nehéz”.

– Higgyék el – mondta tegnap este a „köztévében” Orbán Viktor. Mondta úgy, mint aki már maga sem hisz abban, amit mond, de azért letudja a kötelező kört – írja a politikus Facebook-bejegyzésében. Szerinte ezzel Orbán letudta a szokásos ígéretet. A miniszterelnök azt is mondta, hogy „a kormány annyi munkahelyet teremt, amennyit a vírus tönkretesz.” Jakab megjegyzi, hogy a legfrissebb adatok szerint több mint százezerrel dolgoznak kevesebben, mint egy évvel ezelőtt, de azért higgyük el a kormánynak, hogy több lesz a munkahely.

Bár az egészségügyi dolgozóktól sem azt halljuk, hogy jobban állunk, mint gondoltuk volna, de higgyük el, hogy a „győzelem kapujában állunk” – folytatja az ellenzéki politikus.

– 2010 óta az ország jelentős része mást sem tett, mint elhitte. Elhitt mindent, amit a miniszterelnök mondott. Elhitte, hogy a kormány legyőzi Brüsszelt, legyőzi Sorost, legyőzi a háttérhatalmakat. Elhitt minden hazugságot. Most azonban, amikor a szeretteit veszíti el, a munkáját, a vállalkozását, az életét, akkor ez már kevés. Nem hinni akarnak az emberek, hanem tudni. Tudni az igazságot – szögezi le Jakab Péter.

Szerinte az emberek azt akarják tudni, hogy mikor kapnak oltást, mikor lesznek védettek, mikor kapnak bértámogatást, vagy mikor kapnak segítséget hitel helyett. – Tudni akarnak és nem hinni, egy olyan országban, ahol a miniszterelnök nem tud, csak hisz. Hisz abban, hogy a hívei talán még hisznek neki. Hogy talán nekik még elhazudhatja azt, hogy az összeomlás szélén is a győzelem kapujában állunk – teszi hozzá.

Hihetetlennek tartja, hogy a miniszterelnök a rendkívüli bejelentésként beharangozott szerdai interjújában arra kérte a népet, hogy higgyen neki. Végül Jakab azzal zárja bejegyzését: „ez bejelentésnek nulla. Kérésnek 10 évnyi hazudozás után valóban rendkívüli.”