
Március 14-én, péntek délután Újpesten tartotta ünnepi megemlékezését a Demokratikus Koalíció, Görgey Artúr szobrától vonultak a Petőfi-szoborig. A fáklyás vonulás élén Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára állt, de ott volt Jakab Péter, a Nép Pártján Mozgalom elnöke – korábban a Jobbik vezetője – is. Jakab Péterről a lormányoldal kezdte azt híresztelni, hogy a 2026-os választásokon a DK listáján indulhat.
A Petőfi-szobornál tartott megemlékezésen Dobrev Klára, a DK európai parlamenti képviselője elmondta: magyarok milliói számára a hétköznapi élet nehézsége, a sok szorongás, a holnapért való aggódás talán erősebb, mint az az érzés, hogy történelmi pillanat van. „Történelmi időket élünk, ez már olyan elcsépeltnek hangzik, de higgyenek nekem, hogyha azt mondom, hogy pár évtized múlva a történelemkönyvekben az lesz, hogy 2024-25-26 bizony azok az évek voltak, amelyek megváltoztatták a világot (…) Úgy tűnik, mintha manapság inkább az erő és az erőszak lenne divat, a beszélgetés, a párbeszéd vagy a vita helyett. Úgy tűnik, mintha manapság a hepciáskodó agresszió lenne a divat, a mások megértése helyett. Úgy tűnik, hogy ez az a világrend, ahol a halk, a kompromisszumra törekvő, a megoldásokat kereső ember mintha nem rúgna labdába. Úgy tűnik, hogy a világrend, ami garantálta Magyarország biztonságát, összeomlani látszik” – fogalmazott a politikus.
„Én azt látom, hogy amikor a bankok milliárdos nyereséget halmoznak fel, miközben emberek küzdenek azért, hogy ki tudják fizetni a számlájukat, az nem jó világ. Én azt látom, hogy amikor milliárdos biztosítóintézetek veszik el az utolsó fillérét az embereknek, és a bajban pedig, ha baj van, akkor nem segítenek, az nem jó világ. Én azt látom, hogy a MOL például, amely egekbe szökött profittal büszkélkedhet az elmúlt években, és milliárdos jutalmakat és fizetéseket osztogat, miközben azon élősködik, hogy nem csak a benzin árát, hanem még a szemétszállítást is hogyan tudja az utolsó fillérig kicsikarni az emberekből. Hát ezért küzdöttünk? Erről szólt volna 1848?” – tette hozzá. „Azt tudom nektek mondani, hogy rossz ellenzéki képviselőbe kötöttek bele, mert Varju László megmutatta, hogy a Fideszt le lehet győzni Újpesten. Aztán Varju László megmutatta másodszor is, és jövő héten vasárnap megmutatja harmadszor is, hogy a Fidesz legyőzhető” – mondta a politikus.
Ezután Varju László, a március 23-i újpesti és angyalföldi időközi választás képviselőjelöltje, a választókerület regnáló képviselője vette át a szót. „Lassan mondom, hogy a Karmelita kolostorban is megértsék. Nem félünk! Miért kellene nekünk félni bárkitől is? Újpest és Angyalföld nem fog félni jövő vasárnap sem. Március 23-án időközi országgyűlési választás lesz, amelyen a szabadságunk a tét, és sajnos minden eddiginél nagyobb próbatétel vár ránk. Ezért nem szabad elkényelmesednünk. A Fidesz már kétszer veszített ellenünk, de a vereségük iszonyatosan felbosszantotta Orbán Viktort” – fogalmazott a képviselő.
„2018-ban először választottak meg Újpest és Angyalföld parlamenti képviselőjének, azóta a két kerület példaértékű fejlődésen ment át. Újpest és Angyalföld egyszerűen menő hely lett, jó lett itt élni, családok ezrei költöztek ezekbe a kerületekbe. Ez annak köszönhető, hogy a polgármesterekkel együttműködve védjük a kerületeket. Védünk és kezdeményezünk, cselekszünk az önkormányzatban és a parlamentben egyaránt. Védjük a helyben elérhető orvosi ellátást, a szakrendelőinket nem hagyjuk államosítani. Megvédtük a szociális programjainkat és az itt élő nyugdíjasok támogatásait. Megvédtük Újpest és Angyalföld beruházásait és fejlesztési forrásait, és megvédtük a zöldterületeinket is az Orbán-rendszer akkumulátorgyárainak terjeszkedésétől” – emelte ki Varju László.
„Március 23-án újra igent kell mondanunk a törvény előtti egyenlőségre, mert a Fidesztől csak koncepciós perekre és a hatalmasok bűneinek eltussolására számíthatunk. Március 23-án újra igent kell mondanunk a szabadságra, mert a Fidesz szabadsága csak a lopás és az árulás szabadsága. Március 23-án újra igent kell mondanunk a testvériségre, mert a Fidesz szembefordította a magyarokat egymással, és mindenkit kitagadott a nemzetből, aki nem hajol meg Orbán Viktor előtt. Ezért kérek minden szabadságszerető magyar embert, minden ellenzéki és demokrata választópolgárt itt Újpesten és Angyalföldön, hogy március 23-án együtt szálljunk szembe a Fidesszel! Akárhogy is akarnak megtörni bennünket, harmadszor is Varju László! – zárta beszédét a képviselő.
Jövő vasárnap azért tartanak időközi országgyűlési választást tartanak Újpest-Angyalföldön, mert Varju László a Kúria ítélete után lemondott a mandátumáról. Varju 2018-ban többekkel együtt az MTVA épületében nekirontott a biztonságiak sorfalának, majd megszorította az egyik őr vádliját. Ezért garázdaság és testi sértés miatt elítélték és 900 ezer forint bírságot szabtak ki rá.