
Jakab Péter Facebook-oldalán közölte, hogy 4 nap alatt több mint 5 millió forintot küldtek, miután Kövér László házelnök 9,6 millióra büntette a ficsúrozásért.
Miután megköszönte híveinek az adományokat, Kövér Lászlónak is üzent: „nem vagyok egyedül. Sokan vagyunk, győzni fogunk! Az országunkat már ellopták, a népünket még nem. Csak rátok számíthatunk, hogy visszavegyük azt, ami a mindannyiunké. Magyarországot!”
Mint megírtuk, a házelnök kedden is többször kikapcsolta a Jobbik elnökének mikrofonját. Jakab ugyancsak egy Facebook-posztban közölte, hogy megfogadta a házelnök tanácsát, és áttanulmányozta a házszabályt, milyen szavakat lehet használni.
– Sehol se találtam olyat, hogy ne mondd ki az igazat. Olyan valóban szerepel benne, hogy nem lehet csoportokat – többek között vallási csoportokat – sértegetni. Továbbra is tartom magam ahhoz, hogy az igazság kimondása csak a hazugokat sérti. A bűnöző az bűnöző, a ficsúr az meg ficsúr. A Fidesz meg, úgy tűnik, egy vallás – írta.
A Kövér László által kiosztott rekordbüntetés miatt már a Jobbikkal szövetséges ellenzéki pártok is kifejezték szolidaritásukat.