
Derüljön ki az igazság a Fidesz-oligarchák Mini-Dubaj bizniszéről – így indítja posztját Jámbor András független országgyűlési képviselő. Egyben bejelentette, hogy parlamenti vizsgálóbizottságot kezdeményez az ügyben.
Mint felidézi, jómaga és a Válasz Online kiderítették, hogy a Fidesz oligarchái hogyan vásárolták be magukat a Mini-Dubaj bizniszbe. Arról is írt már, hogy szerinte 2018 óta készülhettek erre az üzletre és ehhez bennfentes információik lehettek. – Aztán kiderült az is, hogy a dubaji cég, amely közreműködik a beruházásban, pont Lázár János korábbi ingatlanjában rendezkedett be – állítja a politikus. Szerinte a magyar kormány ezzel az ügylettel egy idegen országnak játssza át magyar földet, és becslésekre hivatkozva úgy véli, hogy áron alul adták át a területet a befektetőnek.
Ugyancsak kedden Zugló momentumos polgármestere, Rózsa András sajtótájékoztatóján bejelentette: a zuglói önkormányzat feljelentést tesz a rákosrendezői helyzet miatt az Építési és Közlekedési Minisztérium ellen a területen uralkodó „közveszélyes állapotok” miatt. Rózsa eredetileg azt tervezte, hogy Lázár Jánossal közösen bejárhatják majd a Mini-Dubaj beruházás által érintett területet, de nemhogy az építési és közlekedési miniszter nem jelent meg (Szekszárdon volt), egy váratlanul felbukkant MÁV-alkalmazott még a polgármestert sem engedte be az állami cég kezelésében lévő területre – írta a Telex. A MÁV a portál kérdésére azt válaszolta, hogy azért nem engedték be a zuglói polgármestert és a sajtó munkatársait, mert a zuglói önkormányzat „nem kért forgatási engedélyt”, illetve semmilyen hivatalos tájékoztatást nem adott a vasúttársaságnak arról, hogy sajtóeseményt terveznek a területen.