Csaknem 900 gyermekvédelmi gondoskodásba vett eltűnt fiatalt tartanak nyilván
Képünk csak illusztráció! A Károlyi István Gyermekközpont (és korábban több évtizeden át itt mûködött elődje a Fóti Gyermekváros) utcai parkbejárata a városközpontban. (MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba)***************************Kedves Felhasználó!Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.

A január közepi állapot szerint 891  gyermekvédelmi gondoskodásba vett eltűnt kiskorúról érkezett bejelentés a rendőrséghez – írta a Népszava az Országos Rendőr-főkapitányság adatai alapján.

Mint írták, velük kapcsolatban „az illetékes gondozó hatóságok jelentették be, hogy a gyermek eltűnt”, ilyen megjelöléssel a gyermek- és lakásotthonból, nevelőszülőktől eltűntek, illetve az ideiglenes hatállyal elhelyezett, de még lakásotthonba be nem fogadott kiskorúak szerepelnek. Akár több, szakellátásban élő fiatal is lehet engedély nélkül távol, mert összesen 1303 gyerek szerepel eltűntként a rendőrség adatbázisában, de „a körözési törvény alapján nem kötelező elem annak kitöltése, hogy az eltűnt kiskorú gyermekvédelmi intézményből vagy családból tűnt-e el” – írta a rendőrség. Ugyanakkor megjegyezte, hogy nem minden esetben van szó hagyományos értelemben vett eltűnésről, mert a kiskorú tartózkodási helye általában ismert.

A gyermekvédelmi szakellátásban 2023-as adatok szerint majdnem 24 ezer fiatal volt. A kormány januártól úgy próbál férőhelyet biztosítani a szakellátásban, hogy törvényi szintre emelte, az engedély nélkül távol lévő fiatalok helyére másokat helyezhetnek el a gyámhatóságok. A gyermekek védelméről és a  gyámügyi igazgatásról szóló 1997-es törvényt januártól azzal a szövegrésszel egészítette ki, hogy ha a „távollét a három hónapot meghaladja, a  távollét idejére a gondozási helyen – ideiglenes hatállyal vagy nevelésbe vétel elrendelésével egyidejűleg, ideiglenes gondozási hely kijelölésével – más gyermek helyezhető el.”

Ez azonban gondot okozhat: a lapnak nyilatkozó egyik intézményvezető szerint az általa vezetett intézményben is többször előfordult, hogy a fiatalt hónapokkal később hozták vissza a rendőrök, de eddig minden esetben ott volt az ágya. Márpedig ha egy ilyen gyerek, akinek a bizalma, a kötődése egyébként is sérült, ezentúl arra ér haza, hogy más fekszik az ágyában, hajlamos lehet ismét távozni. Egy másik, gyermekvédelemben dolgozó szakember azt mondta: eddig is így tettek, annyira kevés a férőhely, hogy az új gyerekeket a szökésben lévők helyére fektették, volt, hogy a 16 évesnek fenntartott ágyba egy bölcsődés korút. Ha visszakerült a tartósan távol lévő fiatal, akkor a 3 személyes szobába betettek neki egy plusz ágyat.

Az is baj, hogy a szökés után megkerült fiatallal nincs, aki elbeszélgessen. Alig van már pszichológus a gyermekvédelemben, a gyermekfelügyelők pedig egyedül vannak akár 15-20 gyerekkel.