
Reagált Kecskeméti László, Józsefváros fideszes képviselője arra a videóra, amelyben Sátly Balázs józsefvárosi alpolgármester mutatta be, milyen állapotban adta vissza Kecskeméti az általa addig kedvezményesen bérelt önkormányzati lakást. Mint megírtuk, a kormánypárti politikus eltüntette a bérleményből az ajtókat, az ajtófélfákat, a konnektorokat, a kapcsolókat és a konyhaszekrényt is.
Kecskeméti László fideszes kerületi képviselő most válaszolt az őt ért vádakra. Szerinte érdemes belenézni a bérleményellenőrzési jegyzőkönyvbe, mert abban van benne, mit vihet magával kiköltözés után. Felsorolta, minek kell maradni: wc, mosdó, fürdőkád és a csaptelepek, a nyílászárókon az elektromos redőnyök, valamint a hálószobai padlószőnyeg. A harmónikaajtók vihetők, mivel az eredeti ajtókat leadták. A nagy értékű konyhaszekrény is elvihető, mivel azt ő építette be – állította. A két klíma szerinte szintén ilyen volt.
A kapcsolókról és a konnektorokról ugyanakkor nem beszélt Kecskeméti, hogy az is elvihető volt-e. Azt viszont elmondta, hogy szerinte karaktergyilkossági kísérlet zajlik ellene. Úgy látja, Sátly Balázsnak és képviselőtársainak inkább azzal kellene foglalkoznia, hogy több mint 800 lakás áll üresen a VIII. kerületben, és hogy – állítása szerint – a kerületi lakáspályázati rendszerben józsefvárosi lakos nem nyerhet.