Jogtalanul büntették meg a Pikó András vezette önkormányzatot

Jogtalanul büntették meg a Pikó András vezette önkormányzatot

Pikó András (Fotó: Végh László/Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Jogerős ítéletet hozott Fővárosi Törvényszék a józsefvárosi önkormányzatnak a Közbeszerzési Döntőbizottság elleni perében. A döntés szerint jogtalanul büntették meg 50 millió forintra az önkormányzatot a közétkeztetési ügyben – közölte az önkormányzat lapunkkal.

Felidézték: 2019-ben az új kerületvezetés felbontotta közétkeztetésről szóló szerződést, mert azt előnytelennek tartotta. A helyi Fidesz ezt nem hagyta szó nélkül, így a Közbeszerzési Hatósághoz fordult. Annak elnöke pedig jogorvoslati eljárást kezdeményezett amiatt, ahogyan Pikó Andrásék az új szolgáltatót kiválasztották. A Közbeszerzési Döntőbizottság pedig az ügyben döntött is: megsemmisítette a kerület határozatát és pénzbüntetést szabott ki. Ezt a döntést támadta meg az önkormányzat a bíróságon, amiben most ítélet született.

A bíróság most megállapította: „a szociálisan rászorultak, illetve az életkorukból adódóan veszélyeztetett réteg biztonságos, a járvány terjedését megakadályozó módon történő étkeztetése éppen úgy kiemelkedően fontos közérdek, mint a hivatkozott beszerzés tárgya”. A jogerős bírósági döntésnek köszönhetően azon túl, hogy az új közétkeztetési szerződések megkötésével 350 millió forintot takarított meg a kerület, az önkormányzat vissza fogja kapni a befizetett 50 millió forintos bírságot – írták.

Hozzátették, a Pikó András polgármester által vezetett kerület célja az új szolgáltató keresésekor az volt, hogy a józsefvárosiak érdekének megfelelően, valós versenyben kiválasztott szerződéses partner szolgáltasson kerületben, és ezt sikerült is elérni.