
„Összenőtt, ami összetartozik, a Fidesz és az óellenzéki pártok kéjes örömmel szavazták le a pályázati kiírást” – így reagált Magyar Péter, a Tisza Párt vezetője arra, hogy lekerült a Fővárosi Közgyűlés napirendjéről az a tiszás javaslat, amely nyílt pályázattal választotta volna a Fővárosi Önkormányzat cégeinek vezérigazgatóit.Ezért aztán a szerdai fővárosi közgyűlésre „erős jelzést” ígér.
Az előterjesztéssel a BKK, a BKV, a Budapesti Közművek, a Vagyonkezelő és a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. élére választott volna új vezetőket a közgyűlés. Karácsony Gergely főpolgármesternek február 14-ig kellett volna kiírni a pályázatokat, a benyújtási határidő március vége lett volna.
A DK-s Déri Tibor szerint a tiszás javaslat tele volt jogilag aggályos elemekkel, s ezeket álláspontja szerint a főjegyző is kifejtette. Így az előterjesztésben szereplő javadalmazás törvényellenes, a javaslat adatvédelmi szempontból is aggályos, és megsértenék a főpolgármester törvényben biztosított javaslattételi jogát.
Vitézy Dávid azt mondta, frakciója megszavazta volna a javaslatot, azt azonban DK-s kezdeményezésre a baloldali képviselők a Fidesszel közösen vették le a napirendről. Magyar Péter szerint nem először fordul elő, hogy „a Fidesz, a DK, az MSZP és a Párbeszéd képviselői „összejátszanak és a fővárosi polgárok érdekével ellentétesen szavaznak”, ezért a Tisza képviselői a szerdai közgyűlésen erős jelzést küldenek a hatalmi elit levitézlett tagjainak”.
A DK-s Déri Tibor azt üzente Magyarnak, hogy „együttműködésre van szükség, nem populista kirohanásokra”, az MKKP frakciójában ülő Baranyi Krisztina IX. kerületi polgármester pedig módosító indítványt nyújtott be a tiszás előterjesztéshez, ami szerinte is kidolgozatlan volt. Módosítója szerint a közgyűlés felkéri a főpolgármestert, hogy „készítsen elő olyan objektív kritériumokon alapuló, átlátható, széleskörű részvételt lehetővé tevő kiválasztási folyamatot magában foglaló” és versenyképes bérezést előirányzó kiírást a vezérigazgatói tisztségek pályáztatására.