Kálmán Olga lett a DK frakciószóvivője
Kálmán Olga és Dobrev Klára (Forrás: Kálmán Olga/Facebook)

Kálmán Olgát, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőjét, korábbi műsorvezetőt, médiaszemélyiséget nevezte ki új szóvivőjének a DK frakciója – derült ki a párt Magyar Hanghoz eljuttatott vasárnapi közleményéből.

Indoklásuk szerint „Kálmán Olga a Demokratikus Koalíció elnökségi tagjaként többször bizonyította, hogy az Orbán-rendszer elkötelezett ellenfele, és fáradhatatlanul fog harcolni a parlamentben országgyűlési képviselőként is a következő négy évben a magyar emberekért”.

Kálmán Olga 2019 óta a DK politikusa, korábban műsorvezetőként, riporterként dolgozott. Kálmán volt a DK jelöltje a 2019-es főpolgármesteri előválasztáson, ám alulmaradt. Ehhez hasonlóan a 2021-es, Budapest 4-es számú választókerületének ellenzéki jelöltjéről döntő előválasztáson sem nyert Budán, legyőzte őt párbeszédes ellenfele, Tordai Bence, aki később egyéniben is nyerni tudott. Ettől függetlenül Kálmán Olga listáról a parlamentbe jutott a 2022-es országgyűlési választáson.