Kálomista elbukta a Hann Endre által indított pert

Kálomista elbukta a Hann Endre által indított pert

Kálomista Gábor producer az Elkxrtuk című film premierjén a budapesti Corvin moziban 2021.október 21-én. (Forrás:a film közösségi oldala)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Pénteken hirdetett ítéletet a Fővárosi Törvényszék a szeptemberben indult Elkúrtuk-perben. Hann Endre, a Medián közvélemény-kutató igazgatója márciusban perelte be jó hírnévhez való személyiségi jogának megsértése miatt az Elkúrtuk című film producerét, Kálomista Gábort, mert úgy érezte, vele azonosítják a film egyik főszereplőjét, akit szintén Endrének hívnak és közvélemény-kutató – írja a 444.hu.

Bár Hann Endre szerint mind a filmben, mind pedig a Megafilm oldalán megjelent közleményben megjelentek egyértelműen sértik személyiségi jogait, a bíróság csak az utóbbiban adott igazat a közvéleménykutatással foglalkozó szakembernek, és másfél millió forint sérelmi díj fizetésére kötelezte Kálomista Gábort.

A bíróság érvelése szerint a filmben az alkotói szabadság részének tekinthető, hogy az Endre nevű közvéleménykutatási szakember szerepel, ezért ebben nem adott igazat Hann Endre kérelmének.

A Megafilm közleménye – amelyben fényképpel azonosítja Hann Endrét a filmbeli Endrét játszó színésszel – a bíróság szerint úgy mutatta be Hann Endrét mintha a filmbeli karakterhez hasonlóan 2006-ban ő is kutatási adatokat manipulált volna, személyesen is részt vett volna az MSZP-SZDSZ-kormány politikai döntéseinél, kapcsolatot tartott volna Szilvásy György titkosszolgálati miniszterrel, részt vett volna az őszödi beszéd kiszivárogtatásában, és a rendőri erőszakról szóló döntésben is. Mindezzel megsértette Hann Endre jó hírnévhez való személyiségi jogát.