Kálomista szerint Gyurcsány elsüllyesztené az Elkxrtuk című filmet
Kálomista Gábor (Fotó: Farkas Norbert)

Kálomista Gábor szerint Gyurcsány Ferenc miatt alig vetítik majd a 2006-os eseményeket feldolgozó Elkxrtuk című filmet a budapesti mozik – derül ki az interjúból, amelyet az Index készített a film producerével. Kálomista szerint ugyanis a főváros tulajdonában lévő Budapest Filmhez tartozó hat moziból a Corvin egyetlen termében adnak majd egy délutáni előadást a premier hetében, míg a Cinema City még nem válaszolt.

Kálomista Gyurcsány mellett Karácsony Gergelyt is tetemre hívja, amikor a következőket mondja: „Nem hiszem, hogy bárki felhatalmazta Karácsonyt Gergelyt arra, hogy ideológiai alapon kitiltson a fővárosból egy magyar filmet, amit nagyon sok budapesti meg szeretne nézni. Ez nem a köz javát szolgálja, hanem a saját vélt érdekeit.”

Itt a Gyurcsány-film plakátja
Magyar Hang

Itt a Gyurcsány-film plakátja

Korábban több szerkesztőségnek motoros futár vitte el a film előzetesét, amelynek Kálomista Gábor a producere.

A producer érvelése szerint a nagy budapesti mozihálózatok úgy ugrálnak, ahogy a liberális elit fütyül. Szándékosan olyan időpontokban vetítik a filmet, amelyeken alig-alig van néző, mert délelőtt, kora délután vagy késő esti előadásokat, a fiatalok iskolában, a dolgozók pedig munkahelyükön vannak. Aztán arra hivatkoznak a nagy hálózatok üzemeltetői, hogy nincs nézettség, nem érdemes vetíteni a filmet.

Kálomista szerint a kis mozikban szívesen vetítenék a filmet, de információi szerint a filmforgalmazók megfenyegették őket, hogy nem kapnak premierfilmeket, ha vetíteni kezdik az ELkxrtukat.

Az interjúban a producer azt is megígéri, hogy mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy azok az emberek, akik most akadályozzák a film vetítését, „eltűnjenek innen.”

Néhány évvel ezelőtt viszont éppen Kálomista ellen fogalmaztak meg hasonló vádakat: Janisch Attila filmrendező egy Facebook-kommentjében azt írta, hogy a Kojot című film forgalmazása tudatosan volt rossz, ezért Kálomistát hűtlen kezeléssel vádolta. Egy Facebook-posztban pedig azt írta Janisch, hogy amit Kálomista tett a Kojot című filmmel, az bűncselekmény. Kálomista a kijelentések miatt beperelte Janischt, ám hiába, ugyanis másodfokon is elvesztette a pert.

Megérkezett az őszödi beszédről készült film előzetese
Magyar Hang

Megérkezett az őszödi beszédről készült film előzetese

Kálomista Gábor producer azt mondta, örömmel megy bíróság elé, ha Gyurcsány Ferenc jó hírnév megrontása miatt bepereli.