„Már lassan egy talpalatnyi hely sem lesz ebben az országban, ahová ne akarnának felhúzni egy szállodát, egy éttermet vagy akármilyen betonhalmazt, amellyel kipusztítják a helyi élővilágot és tönkreteszik a környezetet” – írta hétfői posztjában Karácsony Gergely, főpolgármester.
Amint arról december 26-án lapunk is beszámolt, újra kiírják a december 10-én visszavont közbeszerzést a Fertő tóra tervezett gigaberuházást illetően. A Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. (SFTFN) kiírása szerint a második ütemben két motelt, egy látogatóközpontot étteremmel, egy 682 négyzetméter hasznos alapterületű vízisport épületet és két óriásmedencét kell építeni utakkal, hidakkal együtt.
Karácsony Gergely szerint a járvány bebizonyította, többet kellene költeni az egészségügyre, főleg nálunk, ahol világviszonylatban is magas volt a halálozási mutató. Emlékeztet arra, hogy a kormány az év végi megszorító csomaggal elvette a jövő évre tervezett budapesti egészségügyi fejlesztések forrását, ehelyett presztízsberuházásokra költ, ahol jól megszedheti magát. „Rajtunk áll, hogy megbuktatjuk-e őket, és végre olyan kormányt választunk, amely elsősorban az emberekkel foglalkozik” – teszi hozzá.