Karácsony: Egy lejárató kampány keretében fideszes politikusok bűncselekményhez asszisztáltak
A Városháza épülete (Fotó: András Zalán)

Amit eddig sejtettünk, arról már papír is van: egy hazug lejárató kampány keretében kormánytagok és fideszes politikusok bűncselekményhez asszisztáltak – erről írt közösségi oldalán Karácsony Gergely az úgynevezett Városháza-ügy kapcsán. Az előzmény, hogy Bajnai Gordon – akinek neve szintén felmerült – egy rendőrségi határozat alapján arról írt, bűncselekményt követtek el vele szemben, amikor kelepcét állítottak neki, lehallgatták, majd a mondandóját megvágták és a manipulált szöveget terjesztették.

Az úgynevezett Városháza-ügyet tavaly ősszel robbantotta az Index azt állítva, hogy Karácsony Gergely főpolgármester eladná a Városháza épületét. A konkrétumok nélküli első cikk után a portál később már a birtokukba került dokumentumokra hivatkozva állította, hogy már meg is bíztak egy ingatlanközvetítő céget, hogy vevőt keressen az ingatlanra, amelynek vételára több mint 40 milliárd forint. A főpolgármester ezt követően jelezte, nincs tudomása semmilyen ügyletről, az Index által bemutatott dokumentumban szereplő feleket nem ismerik és feljelentést tesznek az ügyben. Később Bajnai Gordonról is előkerült egy hangfelvétel, ami miatt a kormánysajtó azzal vádolta őt, hogy közvetített a főváros és olyan befektetők között, akik szeretnék megvásárolni az épületet.

Bajnai Gordon hétfőn délelőtt hozott nyilvánosságra egy rendőrségi határozatot. – Ez tisztázza, hogy valóban bűncselekményt követtek el velem szemben, amikor kelepcét állítottak, lehallgattak, majd a mondandómat megvágták és így értelmét alapvetően megváltoztatták és ezt a manipulált szöveget a széles nyilvánosságban terjesztették – közölte.

Karácsony Gergely konkrétan idézett is a határozatból, amely arról a helyszínről szól, ahová Bajnai Gordont hívták: „a helyiségben van egy felszerelt, olyan kamera- és audio rendszer, amely – beüzemelése esetén – képes jó minőségű hangfelvétel rögzítésére”. A főpolgármester szerint ez titkosszolgálati módszer, pont olyan, mint az úgynevezett kompromat, amit politikai ellenfeleik hazug lejáratására szoktak bevetni Oroszországban. Fel is tette a kérdést, hogy hihető-e ezek után, hogy ezt a „profi” munkát állami vagy államközeli segítség nélkül bárki végre tudta hajtani.

A főpolgármester azt is írta, hogy a határozat szerint a lejárató kampány végrehajtói bűntettet követtek el, de a tettes ismeretlen. Neki azonban lennének ötletei, hogy hol kell keresni azt az embert, aki mindezt kitervelte és irányította, ám a konkrét nevet nem hozta nyilvánosságra. Mindenesetre írásához egy képet tett ki, amelyen Rogán Antal látható.

A politikus összegezve úgy vélte, hogy amit eddig sejtettek, arról már papírjuk is van: „egy hazug lejárató kampány keretében kormánytagok és fideszes politikusok bűncselekményhez asszisztáltak”. Ezért szerinte a jogállamban a szégyennél több jár.