
Karácsony Gergelyt hatalmas éljenzés fogadta a Pride színpadán szombat kora este, Steiner pedig „apu”-ként harangozta be őt. Karácsony azzal kezdte: „hát bocs, de nem úgy néztek ki, mint akik be vagytok tiltva. Inkább úgy néztek ki, mint akik békében és szabadon egy jó nagy fityiszt mutattok a pöffeszkedő és gyűlölködő hatalomnak.” Az üzenet szerinte világos: „nincs hatalmuk felettünk.”
Nem lehet szerinte betiltani a szerelmet, az olyan hatalmaknak pedig, amik megpróbálkoznak velük, van egy közös jellemzőjük: egyszer véget érnek. A Magyar Szabadság Napját emlegette a főpolgármester, amit szerinte a rezsim elfelejtett, és azt mondta: ha már kimentek a szovjet katonák, hát nem kellenek a helyükre Putyin követői. A tömeg ekkor azt skandálta: „ruszkik, haza”.
Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatára hivatkozott Karácsony, és azt mondta: vagy együtt vagyunk szabadok, vagy egyikünk sem az. Amikor mindenki emberi méltósága, hite, orientációja tiszteletben van tartva, csak akkor beszélhetünk szabadságról és igazságosságról. Gyerekvédelemről pedig szerinte csak akkor beszélhetünk, ha a gyerekeinket nem attól akarják megvédeni, hogy önmaguk lehessenek, hanem attól, hogy megmérgezzék a lelküket.
Karácsonynak elmondása szerint a Pride mellett kiállni éppolyan természetes, amilyen természetes két ember szerelme, főpolgármesterként pedig szerinte kötelessége is. Éljenek az első pride-ozók – fogalmazott.
A többséghez tartozni szerinte nem privilégium, hanem felelősség, az emberi méltóság védelme pedig erkölcsi parancs. De dolguk van szerinte az ország legnagyobb kisebbségével: a kormánypártok támogatóival. Szerinte meg kell nekik mutatniuk, hogy a rendszeren kívül is van élet. Budapest a nemzet fővárosa, és elmondása szerint mindig azok mellé áll, akiktől el akarják venni a szabadságot. Kiállnak a civilek és a független sajtó mellett. És nem keverik össze az agresszort sem az áldozattal, ezért kiállnak Ukrajna mellett is. Tudják, hogy emiatt sarcot és kivéreztetést kapnak, de az igazság és jog szerinte mellettük van. Le kell gyűrni szerinte a Budapest-ellenes politikát, és tenni rá, hogy a kormány részéről Moszkva felé indultak, Budapest marad Európában, és Európa is Budapesttel és a demonstrálókkal van.
Karácsony üzent Magyar Péternek is: azt mondta, nem fognak akárkire szavazni a hatalom ellenében, hanem arra fognak, akitől joggal várható, hogy Magyarországot újra a közös otthonunkká teszi. Nekik, mint fogalmazott, számít, hogy mi lesz a választás másnapján. A főpolgármester a végén hozzátette azt is: az, hogy itt vannak, és szabadon gyakorolhatják a jogaikat, nagy mértékben köszönhető a magyar rendőrségnek.