Az a fajta centrális erőtér, amiről Orbán beszélt sok évvel ezelőtt, helyreállt – fogalmazott vasárnap este lapunk kérdésére Karácsony Gergely. Szerinte a Jobbik korábbi szavazói egy másik pártot találtak maguknak, és továbbra is van baloldali meg jobboldali ellenzéke a Fidesznek. Ez teljesen új jelenség, nem gondolta volna, hogy a Mi Hazánk képes ezeket a szavazókat megszólítani. Ahogy azt sem, hogy ezzel a kampánnyal egy ilyen társadalmi többséget lehetett szerezni Magyarországon, ez mindenképpen olyan dolog szerinte, amit újra kell gondolnia az ellenzéknek. Ez a rendszer szilárdabb, mint amilyennek hittük, fogalmazott.
Kérdésünkre, hogy az együttműködés van-e olyan szilárd, mint gondolták, és hogy hol volt Jakab Péter, hol volt Gyurcsány Ferenc, Karácsony kifejtette: az ellenzéki pártok együttműködésének nincs alternatívája. Felvetésünkre, hogy akkor miért csak ő és Donáth Anna volt a színpadon, Karácsony azt mondta: ezt a kérdést mindenkinek fel kell tennie magának, de ez nem befolyásolja, hogy ebben a politikai rendszerben nincs esélye az ellenzéknek.
Karácsony nem bánta meg, hogy visszalépett az előválasztáson, és szerinte senki nem mondhatja, hogy egy másik miniszterelnök-jelölttel más eredmény született volna. A legkevésbé gondolja, hogy ez a kormányfőjelölt személyén múlott. Akkor miben látja a vereség okát? A főpolgármester szerint egy oka biztosan van, hogy a Jobbik-szavazók nem mentek velük ebbe az együttműködésbe. Úgy látja, a centrális erőtér most helyreállt.
A színpadon állva előtte azt mondta, a főváros még mindig a szabadság szigete. Szeretné, ha az emberek mindenhol mernének szabadon gondolkodni, és úgy gondolja, a fővárosra marad, hogy vigyék tovább ezt a zászlót.