
– A járvány egyik legnagyobb vesztese a turizmus lett. Tízezrek vesztették el a munkájukat, de a kormány nem őket, hanem a Fidesz-közeli, amúgy is milliárdos vállalkozókat támogatta az adófizetők pénzéből – erről posztolt közösségi oldalára szombaton Karácsony Gergely főpolgármester.
Mint állította, a Magyar Turisztikai Ügynökség 80 milliárdos pénzosztásán nemcsak a kormányhoz szorosan kötődő pénzemberek jártak jól, hanem azok a települések is, ahol fideszes a polgármester. – A kormánypárti települések 500-szor több pénzt kaptak, mint az ellenzékiek. A hasonló településeken figyelhető meg legjobban a kormány módszere: Esztergom 5 milliárd forintot kapott, az ellenzéki vezetésű Szentendre 30 milliót. A miniszterelnök kedvenc települése, Felcsút, egymaga több támogatást kapott, mint az összes ellenzékű vezetésű város – szemléltette Karácsony. A főpolgármester által említett adatokról egyébként a G7 számolt be először.
Hozzátette: a Magyarországra érkező turisták egyharmada a fővárosba érkezik, Budapesten tölti az idejét, itt költi el a turizmusból származó összpénz felét. – A budapesti turizmus cserbenhagyása valójában az ország cserbenhagyása. Az itt termelt adóforintok túlnyomó többsége a központi költségvetésbe kerül. Ha az ágazat nem tud talpra állni, akkor annak az ország issza meg a levét. Hiába mondanak mást, egyértelmű szándékuk az ellenzéki vezetésű városok ellehetetlenítése. Miközben teljes iparágak haldokolnak, tízezrek vesztik el a munkájukat, családok mennek tönkre, a kormány pártpolitikai alapon osztogatja a milliárdokat – zárta bejegyzését.