
– A politikai egyértelműség miatt életemben először főpolgármesteri vétóval fogok élni – erről beszélt Karácsony Gergely a Magyar Hangnak a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülését követően. A főpolgármester már a napirendek tárgyalásánál is jelezte, ha a testület megszavazza, hogy a Fővárosi Klímaügynökséget Vitézy Dávid javaslatára beolvasszák a Budapesti Közművekbe, akkor ő élni fog vétójával, ám a képviselő-testület ettől függetlenül megszavazta az indítványt.
„Nettó fideszes logika jön föl”
Karácsony Gergely lapunknak úgy fogalmazott: valójában a döntést egyszerűen csak nem hajtja majd végre, hiszen egy olyan határozat arról szól, amely alapján neki kell előkészítenie egy ilyen típusú átalakítást. Kötelezni erre nem tudják, ezt nem is teszi meg, de a politikai egyértelműség miatt vétózik. Megjegyezte: korábban még zuglói polgármesterként rengeteg vétója volt, „mert ott volt egy ellenséges közgyűlés, ahol egyszerűen a közérdeket sokszor felülíró politikai érdekek vagy üzleti érdekek győzedelmeskedtek. Most újra kicsit zuglói polgármesternek érzem magam ebben a közgyűlésben″. – Ez egyszerűen szerintem tényleg egy gyalázatos és teljesen értelmetlen politikai hangulatkeltés – tette hozzá. Hangsúlyozta, a főpolgármesteri filozófiája egyik legfontosabb része a klímapolitika, és azt „nettó politikai vadászatnak” tartja, hogy van egy hatfős cégük közvetlen uniós forrásokból, és ezt a Facebook-posztok minősége alapján ítélik meg – ami egyébként az uniós program kötelező eleme –, miközben az ügynökség egy 13 milliárd forintos panelfelújítási programot készít elő éppen most. Hogy ez a politikai vadászat kifejezetten az ő emberei ellen irányul-e, arra Karácsony Gergely úgy válaszolt: persze. – Ebben a közgyűlésben könnyes szemekkel elmondja az egyik frakció a rádióban, hogy Kiss Ambrus milyen fantasztikus szakember, majd utána föl sem merül, hogy ő főpolgármester-helyettes legyen. Ebben a közgyűlésben a pártsemleges várospolitika mellett elköteleződő Vitézy Dávid azt mondja, hogy a brüsszeli képviseletet át kéne adni a Tisza Pártnak, ahol egyébként jelenleg egy rendkívül széles tudással és kapcsolatrendszerrel rendelkező delegációvezető van, akinek ez a város konkrétan nagyon sok pénzt köszönhet – mondta Jávor Benedekre utalva. Arra is kitért, hogy a közgyűlés most éppen leszavazta a független színházak finanszírozását is. Bár ezt nem közölték, de a főpolgármester szerint ennek az lehet az indoka, hogy nem tetszik az érintetteknek, hogy a Pro Cultura Urbis Közalapítvány kuratóriumában – amit egyébként éppen Nyáry Krisztián vezet – nincsenek benne az embereik. – Tehát egy nettó fideszes logika jön föl, semmilyen méltányosság nincs ezekben az ügyekben.
Ezt a politikai kultúrát nem kívánja az országnak
Hogy miért pont a Klímaügynökség kérdése az első, ami miatt vétózik arra azt mondta, hogy a bukott főpolgármester-jelölt azt gondolja, hogy a közgyűlésnek a bukott főpolgármester-programot kell végrehajtani, és nem a megválasztottét. A vétóm ennek szól elsősorban, és messze túlmutat a hat fős cégnek a szervezeti hatékonysági kérdésein – szögezte le. Szerinte eddig olyan döntés sem született a közgyűlésben, ami ilyen mértékben a közérdek és a város érdekeivel ellentétesnek tartott volna. Az tény, hogy bizonyos döntések nem születtek meg, például ugye nincsenek főpolgármester-helyettesek. – A vétó annak a felfogásnak szól, hogy éppen azok az erők folytatnak nettó hatalmi és pártpolitikát, akik azzal szereztek maguknak szimpátiát bizonyos körökben, hogy tegyük félre a pártpolitikát – mondta.
Mint megjegyezte, csütörtökön jelentették volna be a független színházak 150 millió forintos támogatási programját. – Megmondom őszintén, föl sem merült bennem, hogy ezen a közgyűlésen ez a javaslat nem megy át, hogy az egzisztenciálisan és minden szempontból a hatalom céltábláján lévő független színházaknak nem tudjuk odaadni a pénzt, mert valaki szerint ez a kuratórium nem jó, miközben ezt egyébként soha nem mondták ki, és erre érkező személyi javaslatot sem tettek. Ez számomra felfoghatatlan. Tényleg egy olyan politikai kultúra van kétharmados többségben ebben a közgyűlésben a Fidesz és a volt fideszes pártokból – tehát a Tisza meg a Vitézy-frakcióból – amit én ennek az országnak egyáltalán nem kívánok, és szerintem pont az ellenkezőjét kell csinálni – szögezte le. Szerinte ezek az ügyek borzasztó rossz irányt jelölnek, és éppen ezért az ügyeken túlmutató módon fog rájuk élesen reagálni.
A főpolgármester nem érti a Tisza „politikai gyávaságát”
Azt is bírálta, hogy a Tisza-frakció végül nem szavazta meg azt, hogy az inflációt egyébként el nem érő módon az eseti jegyek árát megemeljék, és a Fidesz-frakció viselkedett a számára meglepően pozitívan, akik viszont erre rábólintottak. Ez még mindig csak annyit jelent, hogy annyiba fognak kerülni a vonaljegyek a fővárosban, mint amennyibe Debrecenben is kerülnek, és ez az egyetlen esély arra, hogy a főváros tudja a tömegközlekedési kapacitását bővíteni. – Egy párt, amely elnökének az a jelmondata Facebook-on, hogy „ne féljetek”, mitől fél? Ki az, aki emiatt nem fog a Tisza Pártra szavazni? Mi ez az elképesztő politikai gyávaság? Ez mélységesen felháborít. Mindez egy olyan városban történik, ahol a bérletek ára tíz éve nem emelkedett, sőt, csökkent, miközben elképesztő infláció volt – fejtette ki. Szerinte tulajdonképpen olyan mértékben csökkentették a bérletárakat, hogy pont, hogy mindenkit bérletvásárlásra kellene ösztönözniük, aminek a része az, hogy nyílik az olló a bérlet és a napijegy között, és a napijegyen megtermelt pénzt visszaforgatják a nagyobb szolgáltatásokra. – Szerintem egyszerűen gyalázat, hogy valakinek nincs politikai bátorsága egy ilyet megszavazni – jegyezte meg.
Egy főpolgármester nem foglalhat hidat
Ha már Karácsony Gergely a politikai gyávaság kérdését említette, arra is rákérdeztünk, hogy mit szól Baranyi Krisztina kritikájához, aki őt a „világ leggyávább főpolgármesterének” nevezte, miután nem kerültek automatikusan napirendre a Pride melletti kiállással kapcsolatos előterjesztések. Ezek napirendre vételéről a közgyűlés szavazott, ám alulmaradtak a javaslatokat megvitatni kívánók. Baranyi kritikájáról Karácsony úgy fogalmazott, hogy szerinte ezen 100 politikusból 99 annyira megsértődne ezek után, hogy lehetetlen lenne kiengesztelődni, de ő abba az egy százalékba tartozik, aki képes ezt megbocsátani. – Nem tudom, hogy ez a gyávaság vagy a bátorság jele, én bátorságnak gondolom, hogy valaki képes megbocsátani – mondta. Úgy vélte, a Fidesz szerdán „gyalázatos, cinikus módon megszavazta a Pride-dal összefüggésben benyújtott javaslatokat, hogy napirendre kerüljenek, miközben nyilvánvalóan, hogyha ez megtörténik, utána leszavazta volna őket. És akkor papírunk lett volna arról, hogy a Fővárosi Közgyűlésnek a háromnegyede nem támogatja a Pride-ot”.
Hogy a Tisza kérte-e tőle, hogy ne vegye a kérdést napirendre, arra a főpolgármester azt mondta, hogy ilyen nem volt, de számára teljesen világos volt, hogy ők ezeket az előterjesztéseket nem fogják tudni megszavazni. – Minősíthetném a Tisza országos politikai stratégiáját, de nem szorulnak a politikai tanácsaimra. Csak a közgyűlés kapcsán osztom meg a véleményemet a pártok működéséről, de nyilvánvaló, hogy ebben a közgyűlésben nincs többsége ezeknek az ügyeknek, és a Pride szervezői nem véletlenül kérték tőlem azt, hogy lehetőleg ne tegyük őket a politikai boncasztalra itt a közgyűlésben. Én nem szeretnék benevezni a „ki a Pride legnagyobb barátja” versenybe, de én, aki tényleg teljes erkölcsi és politikai integritásommal a Pride és az amögött lévő társadalmi csoportok ügyek mellett állok, azt gondolom, hogy minden előterjesztésben lévő javaslatot meg lehet csinálni közgyűlési döntés nélkül. Ha valaki meg akarja szavaztatni a közgyűlést arról, hogy legyen a Városházán Pride-zászló, akkor annak az lesz a vége, hogy nem lesz, mert a közgyűlés meg fogja mondani, hogy ne legyen. De szerencsére nem kell közgyűlés ahhoz, hogy a főpolgármester a választóktól kapott közvetlen felhatalmazással kirakja a Pride-zászlót, és ki is fogja rakni – szögezte le. Hogy abban az esetben is kirakja-e a zászlót, ha annak középületekre való kihelyezését a parlamenti törvényhozás megtiltja, arra azt mondta: akkor is ki fogja rakni. Hogy részt venne-e olyan hídfoglalásban is, mint amilyet a Momentum és Hadházy Ákos keddre is szervezett, arra azt mondta: szerinte egy főpolgármester nem foglalhat hidat. – Én megértem, sőt, teljes mértékben támogatom azt a politikai indulatot, ami emögött van, bennem is nagyon sok a düh. De a főpolgármesternek az a dolga, hogy az emberek haza tudjanak menni a családjukhoz este a 7-es busszal.
Sára Botond majd kinevez valakit
Végezetül hogy hogyan tovább, például mi lesz a főpolgármester-helyettesek kérdésével, amivel kapcsolatban nemrég elmarasztalta a Fővárosi Törvényszék a fővárost, úgy válaszolt, hogy még nem jogerős az ítélet. Egyébként úgy látja, a helyettesek kérdése nem lesz megoldva „sehogy”. – Sára Botond majd kinevez valakit, és ez a valaki valójában nem lesz senki ebben a házban. Sajnos ez van – mondta.