Karácsony Gergely főpolgármester interjút adott a szombati RTL Klub Híradónak, amit az Index szemlézett. Beszélt a Lánchíd felújításáról, a Liget-projektről és a fővárosi kerékpárutakról is.
Azt mondta, szerinte felelőtlenség lenne elkezdeni a Lánchíd felújítását, amíg nem tudják, miből fizetik ki. „Jelenleg annyit tudunk, hogy a kormány el akarja vonni azt a pénzt, ami elég lenne arra, hogy a Lánchidat akár minden évben felújítsuk” – mondta a főpolgármester az RTL Klub szombati Híradójában, majd hozzátette: „A Lánchíd fel lesz újítva, akkor is, ha beleroskadunk.” De egyelőre nem látni, mikor.
Azért van most szó a Lánchíd-felújításról, mert egy hete Tarlós István ex-főpolgármester azt mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában, hogy a Lánchíd hamarosan olyan állapotba kerül, hogy nem lehet már egyáltalán felújítani. Azt mondta, a gyors felújításra azért van szükség, mert a híd acélszerkezete és a láncok már nem látják el a funkcióikat, a csuklók sem működnek, a betonban lévő kloridon miatt korrodálódnak a vasszerkezetek.
Ezután Gulyás Gergely a június 4-i Kormányinfón azt mondta, hogy ha a főpolgármester kéri, akkor a kormány ad hatmilliárdot a Lánchíd felújítására, mert hogy már Tarlós Istvánnak is ennyit ígértek. Később Fürjes Balázs, a kormány fővárosi beruházásokért felelős államtitkár is elmondta ugyanezt, hangzik el az RTL Klub riportjában, és hogy a kormány nem érti, miért nem kezdődik el már a munka, aminek szakértői vélemények szerint jócskán itt lenne az ideje.
Karácsony viszont (újra) megorrolt a kormányra, mert a 2021-es költségvetés tervezete olyan mértékű elvonással sújtaná a települési, a kerületi önkormányzatokat és a fővárost, amely Budapest fejlesztésével, sőt működésével kapcsolatban is bizonytalan helyzetet teremt.
Ezért nem látja biztosítottnak, hogy lesz elég pénz a hídfelújításra. Először történik olyan, hogy Budapest nettó befizetőjévé válna az államnak, vagyis a fővárosnak járó támogatások összegét meghaladja a budapestieket sújtó elvonás. A főpolgármester szerint a hídfelújítást tehát éppen a kormány hátráltatja a 34 milliárdos elvonással.
Az interjúban azt is újra elmondta Karácsony Gergely, hogy a ligetprojekttel kapcsolatban nem enged: nem szeretné, ha a Városligetbe újabb épületeket húznának fel. Ha ezt valahogy a kormány mégis megtenné, akkor
odaláncolnám magam a kivágandó fákhoz, és jönnének még néhányan”,
fogalmazott Karácsony Gergely.
Arról is beszélt a főpolgármester, hogy csak szeptemberben dől el, melyik – a járvány időszakában felhúzott, ideiglenes – kerékpársáv marad állandóra Budapesten, és a pesti alsó rakpartot továbbra is lezárva tartják szeptember végéig, de ő azt nem szeretné, ha kizárnák teljesen a járműforgalmat a rakpartokról.