Bennfentes információk állhatnak Habonyék tulajdonszerzése mögött – Karácsony Gergely és Sára Botond is egymásnak esett a Mini-Dubaj miatt
A rákosrendezői vasútállomás területe így néz ki most (Fotó: Magyar Hang/Tompos Ádám)

Sára Botond kormánybiztos szerint lehetőségektől esik el a főváros, ha élve elővásárlási jogával, meg akarja venni a rákosrendezői rozsdaövezeti területeket. Karácsony Gergely főpolgármester úgy reagált: a Mini-Dubaj beruházás „nem egy nagy fejlesztés, sokkal inkább egy kormányzati mutyi”. Ezt igazolni látszik egy friss értesülés: Habonyék már hat éve információkkal rendelkezhettek a terület hasznosítási terveiről.  

Lakásokat és munkahelyeket jelentene Budapestnek a Mini-Dubaj beruházás Sára Botond, Budapest Főváros Kormányhivatalának vezetője szerint. A volt fideszes politikus közösségi médiára feltöltött hétfői videójában azt is mondta: a fejlesztés pénzt hoz, amiből  „a köztisztaságot és a tömegközlekedés fejlesztését” lehet biztosítani. Azt is szemére vetette Karácsony Gergely főpolgármesternek, hogy a „csődközeli helyzetben lévő város olyan terhet venne a nyakába, aminek megoldására nem képes”, amikor élni akar elővásárlási jogával, és az arab befektető helyett megvenné a rákosrendezői területet. 

Karácsony Gergely kommentben reagált a főispán kijelentéseire: szerinte luxuslakások épülnének a beruházás keretében, nem a budapestieknek, hanem külföldieknek. Jelezte: a főváros vezetése Parkvárost szeretne, „megfizethető lakásokkal és sok zölddel, azt is beruházók bevonásával, csak nem mutyival, hanem átláthatóan, nem arab milliárdosokkal bindzsizve, hanem versenyben”.

Sára Botond szerint az sem világos, miből fedezné a főváros a felmerülő költségeket:  „Karácsony Gergely javaslata veszélyes, hiszen az amúgy is törvénytelenül működő és csődközeli helyzetben lévő város olyan terhet venne a nyakába, aminek megoldására nem képes. Eddig azt hallottuk, hogy nincs pénze a városnak. Most mégis egy nagy, olyan beruházásba akar belecsapni, amit egy város önmagában nem tud megvalósítani” – mondta a videóban a főispán. 

Karácsony Gergely válaszában utalt az előterjesztésére, amely szerint a terület egy részére elővásárlási joggal rendelkező fővárosi cég, a  BKM Budapesti Közművek Zrt. a vételárat a Fővárosi Hulladékhasznosító értékesítéséből származó bevételéből teljesíteni tudja.

 „Egyre világosabban látszik, nem egy nagy fejlesztés, sokkal inkább egy kormányzati mutyi, kár ezt szolgálni, főispán úr” – írta Karácsony Gergely. Utalt arra is, hogy Sára Botondnak belgrádi tanulmányútra kellene indulnia – ezzel arra utalt, hogy a befektető már Belgrádban is egy hasonló, de igen vitatott beruházást hajtott végre. 

„Mondtam, ez a vita a bonyolult jogi helyzet ellenére egyszerű kérdésről szól: Budapest vagy Bindzsisztán? Úgy látom, főispán úr már döntött” – zárta a válaszát a főpolgármester.

A magyar állam januárban írta alá az ingatlan-adásvételi szerződést az egyesült arab emírségekbeli ingatlanfejlesztővel, az Eagle Hills Csoporttal a rákosrendezői 100 hektáros terület eladásáról. A rozsdaövezetben felépülő új városrészt az Abu Dhabi Eagle Hills ingatlanfejlesztő kivitelezheti, a beruházó luxuslakásokat és irodaházakat tervez, a kormány pedig egy korábbi rendelettervezete alapján jókora közlekedés-fejlesztést tenne ehhez hozzá. A projektet Mohamed Alabbar vezeti, aki a belgrádi új városnegyed építésén is dolgozott, Albániában a pénzmosás vádja is szóba került az ő egyik beruházása kapcsán, Horvátországban pedig a helyiek tiltakozásán elakadt a próbálkozása.

Ez nettó hazaárulás – Karácsony Gergely a Mini-Dubaj ingatlanvásárlásról
Magyar Hang

Ez nettó hazaárulás – Karácsony Gergely a Mini-Dubaj ingatlanvásárlásról

Vitézy Dávid szerint Budapest végkiárusítása megkezdődött.

Időközben kiderült, s ezt már az üggyel élénken foglalkozó Jámbor András, a Párbeszéd parlamenti képviselője posztolta ki, hogy „a korrupciós háló középpontjában a korábban is oligarchák kezében lévő Stockton nevű cég várta, hogy hosszú előkészítés után lecsaphasson a jól jövedelmező üzletre”. 

Mint ismert, két szervezetnek van elővásárlási joga, a fővárosi cégnek, illetve a Stockton Zrt.-nek, amely közvetlenül az arab befektetőkkel való szerződés aláírása előtt került Habony Árpád és Garancsi István érdekeltségébe. Jánbor András most kiderítette, hogy a szóbanforgó terület tulajdoni hányadát két cégtől vásárolta meg a Stockton, a tulajdonjogot 2018. november 15-én jegyezték be. A tulajdoni lapról azonban kiderül, hogy a Stockton erre a két hányadra már jóval korábban, 2018 augusztus 3-án és 23-án, szerzett vételi jogot. Ami szokatlan, hogy a vételi jogot hosszabb távra szokták bejegyezni, itt pedig 2019-ig volt érvényes. Ugyanakkor valamikor 2018-ban született egy titkos kormányhatározat, a 2091/2018-as számú, amelynek alapján a nemzeti vagyonért felelős miniszter megkezdte a MÁV vasúti üzemeltetési feltételei biztosításához nem szükséges területeinek felmérését egy későbbi eladás érdekében. Jámbor megjegyzi, hogy ezt a területet 2015-ben egy törvénnyel vette el az állam a BVSC-től azzal az indokkal, hogy szükséges a vasúti üzemeltetéshez. A 2018. szeptember 24-i titkos kormányhatározat alapján a Nemzeti Vagyon Kezeléséért Felelős tárca nélküli miniszter a  11/2018.(IX.24.) számú részvényesi határozatában elrendelte a fenti kormányhatározat szerinti ingatlanok értékesítésére vonatkozó program kidolgozását. Homolya Róbert akkori MÁV vezérigazgató 2018. november 9-én aláírt a Sárhegyi ügyvédi irodával egy szerződést. („Aki itt különösen érdekes, az Bártfai Beatrix, az irodának nevet adó Sárhegyi Zoltán felesége és a a magyar űr-bizniszben érdekelt Sárhegyi Istvánnak az édesanyja. Bártfai a Sukoró-perben képviselte az államot, illetve Habony Árpád médiacégeiben is közreműködött” – írja Jámbor.)

A szerződés alapján a MÁV elrendelte a rákosrendezői terület felmérését (a Stockton által közben megszerzett területeket is beleértve), hogy milyen értékesítési lehetőségek vannak. Miután a NER-közeli ügyvédi iroda megkapta a megbízást az értékesítés előkészítésére, hat nap múlva Habonyék fedőcége lehívta az opciót a terület és ezzel együtt az elővásárlási jog megvásárlásra. 2024. január 10-én aztán – írja a képviselő „Habony Árpádék a nevükre veszik a céget, pár nappal a Mini-Dubaj szerződés megkötése előtt. A szerződést és a cég adásvételt ugyanaz az ügyvédi iroda jegyzi. Majd egy újabb cégügylettel Fidesz oligarchák sora vált érdekeltté a cégben. Összegezve: Habony Árpádék fedőcége – amelyet majd 2024-ben a nevükre vesznek –, 2018-ban akkor vett meg egy területet, amikor az állam titokban eldöntötte, hogy azt eladja. (...) Tehát egészen véletlenül a Fidesz oligarchái akkor szerezték meg az elővásárlási jogot, miközben a Fidesz kormány elkezdte a terület értékesítését. Így történt meg az, hogy a területen egy luxusberuházást terveznek, ahelyett, hogy a budapestieket sújtó lakhatási válság felszámolását célzó projekt valósulna meg” – írja Jámbor András, ezek alapján feltételezve, hogy bennfentes információkkal szerezhettek részesedést a Fidesz oligarchái a a Mini-Dubaj bizniszben.