
Felkérem Karácsony Gergely főpolgármestert, adjon tájékoztatást a kerületi polgármesterek számára Budapest helyzetéről – erről posztolt Kiss László óbudai polgármester hétfőn a közösségi oldalán. Felhívását azzal folytatta, „tárgyaljuk meg közösen a kerületi vezetőkkel, miként tudjuk hatékonyan érvényesíteni érdekeinket a pártállam fővárosiakat lenéző, biztonságukat semmibe vevő, életkörülményeiket veszélyeztető politikájával szemben! Felelős vezetőként elfogadhatatlannak tartom, hogy Óbuda-Békásmegyer lakóit – más kerületekkel egyetemben – másodrendű állampolgárként kezeli a Fidesz-rezsim!″
A Magyar Hang megkereste a Főpolgármesteri Hivatalt azzal kapcsolatban, Karácsony Gergely mit gondol a felhívásról. Válaszuk szerint „a főpolgármester napi kapcsolatban van a kerületi polgármesterekkel, így Kiss László polgármester úr javaslatát is hasznosnak tartja, a közös találkozó előkészítéséhez szükséges konzultációkat lefolytatja″.
Kiss Lászlóval a Magyar Hang egyébként a napokban készített interjút annak kapcsán, hogy nemrég szabadult a börtönből, ahol kilenc hónapot töltött korrupciós vádak miatt, a polgármester ugyanakkor állítja, politikai fogoly volt.