
Nem korlátozható a közoktatási intézményekben dolgozók sztrájkhoz való joga! - írta Karácsony Gergely főpolgármester a koalíciós polgármesterekkel közös közleményében szerdán.
A pedagógusok figyelmeztető sztrájkjával kapcsolatban úgy fogalmaztak, kiállnak azok mellett, akiket jogsérelem ér. A közoktatásban dolgozók szakszervezetei érdekeik érvényesítése érdekében január 31-én figyelmeztető sztrájkot tartanak. „Ez megítélésünk szerint alapvető munkavállalói joguk, és ezt a jogukat nem lehet korlátozni" - írták.
„Ennek ellenére a kormány nemtelen eszközökkel kíván fellépni a január 31-ei figyelmeztető sztrájkkal szemben, és megakadályozza, hogy minél több közoktatásban dolgozó emelhesse fel a hangját az őt ért sérelmek miatt" - fogalmaztak. „Hozzánk, kerületi polgármesterekhez is több jelzés jutott el, hogy munkáltatói intézkedéssel fenyegetik azokat, akik csatlakoznak a figyelmeztető sztrájkhoz. Egy munkaerőhiánnyal küzdő ágazatban ez még viccnek is durva. Ezért is elítélünk minden olyan próbálkozást, üzengetést, amely korlátozni akarja ezt az akciót" - emelték ki.
Úgy vélekedtek, hogy a kormánynak megfélemlítés helyett dolgoznia és tárgyalnia kellene. Megoldást keresnie, nem pedig fenyegetőznie. „Mi vállaljuk, hogy közoktatási intézményeinkben dolgozók sztrájkhoz való jogát nem korlátozzuk" - olvasható a közleményben.