
– Ahogy az várható volt, beindult a kormányzati úthenger Rákosrendező ügyében, propagandástul, kormányostul, fideszestül – így reagált Karácsony Gergely arra, hogy Lázár János szerint a fővárosnak kell majd elvitetnie a szemetet Rákosrendezőről, ez a feltétele annak, hogy később együttműködjön a kormány a várossal a projekt kapcsán.
Karácsony szerint Rákosrendező a város szégyene. – Azért az, mert a tulajdonos magyar állam évtizedekig nem volt gondos gazdája a területnek. Nemcsak eltűrte az illegális hulladéklerakást, de maga is aktívan részt vett ebben: a Budapest Sportcsarnok építési hulladéka vagy éppen vasúti talpfák mind-mind ott végezték. Amint Budapest birtokba lép, megkezdi ennek az áldatlan helyzetnek a felszámolását. Ha valaki, akkor a Budapesti Közművek (BKM) képes erre. Most szólok, ez sem fog menni egyik napról a másikra, de az állammal szemben mi neki fogunk állni, tesszük a dolgunkat – ígérte a főpolgármester.
Arra is kitért, örömmel vette a bejelentést, hogy a kormány kijelölte Lázár Jánost a Rákosrendezővel kapcsolatos feladatok kormányzati felelősének. Azt viszont már kevésbé szemléli örömmel, hogy „miniszter úr láthatóan nem olvasta el az adásvételi szerződést”. – Minden kormányzati nyilatkozattal szemben a magyar állam úgy adta el a területet az arab befektetőnek, hogy a vevő nem vállalt kötelezettséget a terület megtisztítására. Az adásvételi szerződés V. 4. pontja szerint a magyar államnak és a vevőnek, immár a Fővárosi Önkormányzat cégének külön megállapodást kell majd kötnie a környezeti károk és a hulladékok kezelésének és a költségek viselésének kérdésében. Mi erre készen állunk: a kommunális hulladék elszállítását a Budapesti Közművek azonnal megkezdi, amint birtokba lép. A kormányzat viszont ne akarja Budapest nyakába varrni az állam és a MÁV szemetét – fejtette ki. Vagyis szerinte a Budapest Sportcsarnok építési törmelékét és a MÁV hulladékait az államnak kell elszállítania. A BKM szerinte erre is kész, de a számlát a hulladék lerakójának kell állnia.
Karácsony a posztját azzal zárta, hogy „Lázár miniszter úr elsősorban a fővárosnak szeret feladatokat adni, igazán kedves, de az adásvételi szerződés egyértelmű: kötelezi a kormányt és Budapestet is. A kormányt egyebek mellett a vevő által a projekt sikeréhez kért jogszabályok módosítására, illetve 800 millió euró értékű közlekedésfejlesztés megvalósítására. Gondolom, miközben miniszter úr Budapestnek oszt feladatot, a sajátját is elvégzi.
Újra mondom: ilyen léptékű beruházás nem valósítható meg máshogy, csak partnerséggel, igen, kell hozzá a kormány is”.