
Továbbra is kitart a Fidesz fővárosi frakciója amellett, hogy jól járna a főváros azzal, ha arab befektetőkhöz kerülne Rákosrendező. Karácsony Gergely főpolgármester ezt nem hagyta szó nélkül.
– A mi célunk az, hogy a budapestiek jól járjanak. Nem ártani akar a kormány, hanem javítani a budapestiek életén és fejleszteni a fővárost! – erről írt Szentkirályi Alexandra, a fővárosi Fidesz frakcióvezetője közösségi oldalán a mini-Dubajként elhíresült rákosrendezői beruházás kapcsán. Mint ismert, Karácsony Gergely főpolgármester és a Fideszt leszámítva a teljes fővárosi közgyűlés élesen ellenezte, hogy a területet arab befektetők kapják meg versenyeztetés nélkül, ezért a főváros már jelezte, élni kíván elővásárlási jogával az ügyben.
Szentkirályi posztja szerint „Budapest elvileg a csőd szélén van, mégis az ország legnagyobb ingatlanüzérének áll. Évek óta halljuk azt, hogy nincs pénz, majd hirtelen kiderül, hogy a főváros »eldugdosott pénzeket« és játszva vállalja Rákosrendező 51 milliárd forintos vételárát. Ebből a pénzből miért nem fejlesztik inkább a fővárosi közszolgáltatásokat? És vajon van pénz a terület kitakarítására és fejlesztésére is?”
A frakcióvezető szerint egyértelmű, hogy végül így is, úgy is építkezés lesz ott. – Ezt kijelentették ők is, hisz elmondták: eladják egy építtetőnek a területet. Kinek, Főpolgármester Úr? Mennyiért? Ez Budapest „aranytartalékának” megmentése? Eladni azonnal, jó pénzért? Tehát csak ennyi a problémája Karácsony Gergelyéknek a Grand Budapesttel? Hogy nem ők adják el a területet? Itt egy dolog biztos: a Kormánynak és a befektetőnek van terve, van pénze, a főváros részéről ugyanakkor egyik sincs – zárta posztját.
Szentkirályi szavaira Karácsony Gergely főpolgármester kommentben reagált. – Kedves frakcióvezető asszony, én próbáltam már önnek szólni a közgyűlésen is: súlyos kockázat önre nézve, ha ebben a témában megszólal. Értem én, hogy meg kell szolgálni a fideszes tanácsadói díjat, de azért az sem lehet előrébb való, mint Budapest érdeke, ugye? – kezdte válaszát a főpolgármester arra utalva, hétfőn derült ki, a fideszes politikus havi bruttó 1,7 millió forintért ad tanácsokat Kocsis Máténak,aki a kormánypárt parlamenti frakcióját vezeti.
Karácsony szerint Szentkirályi megszólalása „legalább azzal az újdonságértékkel szolgál, hogy új kommunikációs panellel operál, ingatlanüzér, na, az eddig nem voltam. Szép szó. Vajon kire illik? Azokra-e, akik áron alul akarják eladni egy arab milliárdosnak Budapest legértékesebb fejlesztési területét úgy, hogy ők maguk is jó nagyot nyerészkednek rajta? Na, ők tényleg ingatlanüzérek. de tudja mit, ne szépítsük, nevezzük őket nevükön: korrupt hazaárulók”. A főpolgármester emlékeztetett: Budapest kidolgozott városfejlesztési tervvel rendelkezik. – Mi nem kiárusítjuk a nemzeti vagyont, hanem gyarapítjuk, mi nem kiszolgáltatjuk a város jövőjét, hanem megszolgáljuk azt. (...) És igen, mindeközben fejlesztjük a közszolgáltatásokat is – ennek kétségkívül komoly lökést adna, ha a kormány nem sarcolná jogsértő és alkotmányellenes módon a fővárost és nem gátolná tovább az uniós forrásokhoz való hozzáférést. Esetleg lehet ez a következő tanácsa az országgyűlési Fidesz-frakciónak, előre is köszönöm – zárta posztját.
A Rákosrendezővel kapcsolatos fővárosi közgyűlési vitáról itt olvasható a Magyar Hang tudósítása.