Varázscsengő jelzi, hogy a teremben ülők átlépnek a mesék világába. Itt a körbeadott fonalgombolyagból lehet szarvas, kiskutya vagy repülő – egy meseterápiás foglalkozáson vagyunk. Idős emberek ülnek körbe legfeljebb tízéves, illetve kisebb gyerekekkel közösen, vannak egészen picik is köztük. Életük néhány éve alatt azonban már sok mindent átéltek: a háború elől menekülve érkeztek Kárpátaljáról szüleikkel együtt Budapestre. Új életüket nemcsak fizikai, de kulturális értelemben is hatalmas távolság választja el a korábbitól, és bármilyen ellentmondásosan hangzik is, úgy tűnik, a háború kirobbanása adott nekik esélyt a kitörésre. Kárpátaljáról menekült roma családoknál jártunk.
A sokgyerekes menekült romákat a Fővárosi Önkormányzat Kútvölgyi Úti Idősek Otthona egyik Zugligeti úton található telephelyén fogadták be, jelenleg hat család lakik ott. – Ezek a családok mélyszegénységből jöttek, fallal voltak elválasztva a magyaroktól Kárpátalján. Döngölt padlós házakban laktak, ahol nem volt folyóvíz. Amikor el vittük őket Szentendrére, a skanzen be, ott az egyik anyuka felkiáltott, hogy „olyan, mintha otthon lennénk” – mesélte a kezdetekről az otthont vezető Kissné Márté Zsuzsanna – a gyerekeknek csak Zsuzsa néni.
Döngölt padló, analfabétizmus – nehéz örökség
Ugyan az ide érkező gyerekek közül többen papíron 3–4. osztályba jártak, a valóságban mindegyikük analfabéta volt, akárcsak a szüleik. Vagyis az újdonsült lakók integrációjának megkezdése korántsem volt egyszerű. – Sokat beszélgettem velük, hogy egyáltalán hogyan tudnék segíteni bármiben is úgy, hogy közben tiszteletben tartom az ő hagyományaikat is. Náluk a lányokat 13 éves korukban férjhez adják, és sokuknak 20 éves korában már 4-5 gyereke van. A nők nem dolgoznak, a férfiak alkalmi munkából élnek még most is. Építkezéseken dolgoznak, ahol vagy fizetnek nekik, vagy nem. Miután a férfiak (is) analfabéták, ott csapják be őket, ahol tudják, például volt olyan vállalkozó, aki ki sem akarta fizetni a munkájukat, rabszolga módon bántak velük. Pedig egyébként szépen dolgoznak és szorgalmasak is, ha kell, házat vakolnak, ha kell, csempéznek, több mindenhez is értenek – mondta az intézményvezető. Szerinte azzal sikerült a családoknál áttörni a jeget, hogy érezni kezdték, itt mindenki elfogadta őket, senki nem akar nekik rosszat.
– Nagyon sokat beszélgettünk, vittük őket különböző helyekre, mert nem mertek kilépni az épületből. Ők ugye falvakból jöttek, ahol nem nagyon ültek fel a buszra, ezért itt is inkább gyalogoltak, állandóan kísérni kellett őket. Aztán jött a gyerekek kikupálása, megtanítani őket a papír zsebkendő, az angol vécé és a vécépapír használatára, arra, hogy nem szabad letépni a vécé lehúzózsinórját, a mosdót nem szedjük ki, a falból, és a csempéket sem bontjuk le.
A lelket is ápolják
A kórteremben töltött napok mindenkit megviselnek, az emberi hang, a törődés ilyenkor különösen fontossá válik: az ünnepek előtt a Máltai Szeretetszolgálat ápolási otthonában és a Bethesdában jártunk .
Ha jó a hívószó, az emberek is jók
A családokat idővel – egy év kellett hozzá – arra is megtanították, hogy enni az asztalnál kell, ülve, evőeszközt és szalvétát használva. Aztán következett a gyerekek oktatása, akiket a környékbeli budai elitiskolák fogadtak be, ma pedig már van közülük kitűnő tanuló is. Mint mesélte, nagyon kedvesek voltak az iskolaigazgatók, megmondták, hogy fel fogják készíteni az osztályfőnököket meg a szülőket a gyerekek érkezésére. – Viszszanyertem a hitemet az emberiségben, mert azt láttuk, hogyha jó a hívószó, az emberek is jók. Tehát tényleg az a helyzet, hogy itt vagyunk Budapest egyik legflancosabb környékén, és soha egy rossz szót nem kaptunk, hogy miért laknak itt romák, és miért ordítanak a cigány gyerekek – jegyezte meg. Az intézményvezető egy idő után szerette volna azt is elérni, hogy az anyukák is dolgozhassanak – ami kezdetben szintén nem ment egyszerűen. – A roma családokban mindig az van, amit a férfi mond, ezért leültem velük, és tisztelettel kértem, hogy a nők is hadd dolgozhassanak itt, az otthonban. Először azt válaszolták, hogy ezt azért ne, nem szokás a romáknál: „Leégne a fejemről a bőr, ha az asszony dolgozna, mert azt mondanák, hogy igazából kurválkodik”. Én akkor garantáltam nekik, hogy a 90 éves bácsik közt nem fognak kurválkodni. Az anyukák azóta is a konyhán dolgoznak, illetve takarítanak. Megbízhatók, szorgalmasak, sosem késnek, nagyon elégedett velük mindenki – mesélte az intézményvezető. Hogy mennyire fontos a nők munkába állása, azt az intézmény egy másik munkatársa is megerősítette: „Amióta itt dolgoznak, valahogy a testtartásuk is megváltozott az asszonyoknak. Érzik, hogy fontosak, hasznosak, és tehetnek valamit. Jó rájuk nézni. Nagyon sok tragédián és nehézségen mentek keresztül odaát, de azt gondolom, hogy itt otthonra leltek, jól is érzik magukat.”
Ami a gyerekeket illeti, ők egészen biztosan jól érzik magukat új otthonukban. Ottjártunkkor egy hatéves forma kislány arról beszélt, imád itt lakni, „mert itt jó. Zsuzsa néni is itt van, ő a legkedvesebb”. A kicsik otthonvezető iránti rajongását egyébként nehéz lenne letagadni: amikor megérkezik, négy-öt gyerek rohan hozzá egyszerre, hogy megöleljék. Vagyis a családok integrációja szépen halad, igaz, nagy szorongást okozott köztük, amikor a kormány kitalálta, hogy a kárpátaljai menekülteket szélnek ereszti, sok otthonban meg is szűnt az ellátás. Kissné Márté Zsuzsanna viszont segített abban, hogy a lakók többsége megkapja a méltányossági státuszt, miközben a Fővárosi Önkormányzat is kitartott amellett, hogy tovább segíti a menekülteket. A szorongás viszont nem múlt el: a családok főleg azóta aggódnak, hogy Kárpátalját bombatalálat érte. „Van, akinek már nincs is háza, mert gyakorlatilag ellopták, eltüzelték, vagy éppen beköltöztek oda mások. A legtöbbjüknek már nincsen hova hazamennie.”
A roma gyerekeket menet közben nemcsak a magyarországi viszonyok közé kezdték integrálni, de az idősotthon életébe is. – Elkezdtük az idősotthon ünnepségeire a gyerekeket áthordani. Ők ilyenkor mindig készültek valami kis műsorral, szépen fel voltak öltözve. Az idősek imádják őket – hozta szóba az intézményvezető. Időközben a Fővárosi Önkormányzat kiírt egy pályázatot, amely arról szólt, hogy a fi atalságot közelebb hozzák az időskorúakhoz, ezen indult az otthon, és nyert is. A részt vevő időseket kifejezetten igyekeztek úgy összeválogatni, hogy azok járhassanak a programokra, akiknek nincsen családja – vagy van, de távol él. A program részeként az idősek és a gyerekek március végéig többféle közös eseményen vesznek részt, a már említett meseterápia mellett volt és még lesz is kutyaterápiás alkalom, kirándulások vagy éppen kreatív foglalkozások, például közös pólófestés. A gyerekekkel való időtöltés nemcsak örömet, de kihívást is ad a lakóknak. Egyikük például arról mesélt, a kicsik „visszahozzák a fiatalságot, a nagy családot”. Azon pedig az idősek együtt gondolkodnak, hogyan tudnák minél jobban megtalálni a közös hangot a picikkel, hiszen – mint nevetve mondják – „rettenetesen öregek” hozzájuk képest. – Nekünk kellene megtanulni, hogyan tudunk kapcsolatot teremteni a gyerekekkel, mert a nagymamánál is nagymamábbak vagyunk – mondta egyikük.
Cserhalmi György: Túléltünk mindent és mindenkit, ezt is túléljük
A Nemzet Színészét a művészet szabadságáról, a gyermekotthonok állapotáról, Vidnyánszky Attiláról, Csurka Istvánról, a „fikciónak tűnő” betegségéről és a most megjelent portrékötetéről kérdeztük. Interjú!
Budapest még segít
Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója a Magyar Hangnak elmondta, jelenleg négy menekülteket befogadó szálláshelyet tart nyitva a Fővárosi Önkormányzat, ebből kettő Budapesten, kettő vidéki telephelyeken működik. A főváros augusztus 20-a óta minimális állami támogatás mellett önállóan tartja fenn ezeket a szállókat, hiszen egy kormányzati döntés következtében Kárpátalját Szent István ünnepe óta nem sorolják a háború sújtotta övezetek közé: így már segítség sem jár az onnan Magyarországra érkezetteknek. A főigazgató szerint január 1-je után sem fogják minden szállójukat bezárni, hiszen vannak olyan gyerekes családok, akiknek önkormányzati támogatás nélkül esélyük sem lenne a boldogulásra. Feltehetően budapesti szállóik továbbra is működni fognak. Jelenleg összesen 173 Ukrajnából érkezett menekült él a Fővárosi Önkormányzat által fenntartott szálláshelyeken.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2024/51-52. karácsonyi dupla számában jelent meg december 20-án.
