„A halál torkában együttérző lett, és végtelenül bátor” – egy éve halt meg Karsai Dániel

Immár egy év telt el azóta, hogy tavaly szeptember 28- án meghalt Karsai Dániel ügyvéd, alkotmányjogász, akinek ügye megmozgatta az országot. Karsai ugyanis szinte napra pontosan halála előtt egy évvel, 2023 őszén jelentette be: az ALS nevű gyógyíthatatlan betegségben szenved, amely miatt fokozatosan elsorvadnak az izmok, a végén a légzési funkciók is megszűnnek, és a halál fulladás miatt következik be. Mindez ugyanakkor a mentális képességeket nem érinti, a fokozódó kiszolgáltatottságot és fizikai leépülést teljesen tiszta tudattal kell végigélni. Az alkotmányjogász akkor azt is közölte, ebben a helyzetben szerinte az embernek joga kellene legyen arra, hogy az értelmetlen szenvedés helyett méltósággal befejezhesse az életét. Bár az ezt követő jogi erőfeszítéseit nem koronázta siker, de tény, hogy sikerült beindítania az erről szóló társadalmi gondolkodást. A Magyar Hang Karsai Dániel családját és barátait kérte arra, hogy emlékezzenek szerettükre, és értékeljék, hogyan áll távozása óta az életvégi kérdések, az eutanáziához való jog ügye.

*

 – Nem tudom, hogyan kellene gyászolni, én sosem voltam a sírós, magába roskadós típus. De nagyon sokat gondolok Danira, hiányzik a vele együtt töltött idő és persze a szörnyű szóviccei – emlékszik bátyjára Karsai Péter. Elmondja, hogy testvére egykori kollégájával, dr. Frank Evelynnel az év elején hivatalosan is megalapították a Karsai Dániel Alapítványt, amely fő célja, hogy folytassák a küzdelmet az életvégi döntés jogáért, szélesítsék az erről szóló társadalmi párbeszédet, és edukálják az embereket a témában. Persze nem tudnak vele napi 8 órában foglalkozni, de nem elégedetlen azzal, ahogy Dániel halála óta tovább tudták vinni az ügyét, például több alkalommal rendeztek telt házas kerekasztal-beszélgetéseket a témában. – Tele vagyunk tervekkel. Szeretnénk pozitív értelemben provokálni és kérdéseket felvetni a témával kapcsolatban – mondja. És hogy a közéletben milyen módon érzékelhető a bátyja hiánya? – Masszívan megy a kampány a napi politikában, kemény a tónus, a felek egymást kevésbé tisztelve szólítják meg, ebben érzem Dani pozitív példájának hiányát, ez kiveszett. Ugyanakkor az életvégi kérdésekről szóló diskurzus hangneme megmaradt az általa kijelölt mederben, ami szerint „nincsen rossz vélemény”. Karsai Péter biztos benne, hogy egy nap lesz lehetőség az életvégi döntésre, de úgy gondolja, hogy „ez nem holnap lesz”.

*

Dr. Frank Evelyn, a Karsai Dániel Ügyvédi Iroda irodavezető ügyvédje arról beszél lapunknak: elhunyt kollégája számára is nyilvánvaló volt, hogy ezt a csatát nem feltétlenül a jogalkotók előtt lehet megnyerni. Hanem azzal, ha az ügy eljut az emberekhez, akikben nagy az igény arra, hogy kifejthessék véleményüket az élet méltó befejezése kapcsán. Szerinte bár a magyar közélet megosztott, Dániel nyilvánosság előtti szereplése át tudta törni a pártpolitikai falakat, hiszen a halál egyszer mindannyiunkat érinteni fog. – Annak kérdése, hogy dönthetünk-e a méltó elmúlásunkról, sokkal magasabban lebeg, mint a mindennapi politikai csatározások. Mi küzdünk tovább az életvégi döntések jogáért, de fájóan hiányzik Dani lelkesedése, ironikus, ám kedves hozzáállása. Azért próbáljuk betölteni az űrt – teszi hozzá. A Karsai Dániel Alapítvány egyébként nemcsak az életvégi döntésekkel kapcsolatban szeretne majd edukálni, hanem más ügyekben is, ilyen például a bírói függetlenség vagy az oktatáshoz való jog kérdése. Frank Evelyn nemcsak kollégája, de jó barátja is volt Karsai Dánielnek, aki szerinte nagyon hitelesen tudta felvállalni a betegségét. – Végtelenül intelligens ember volt, aki nagyon jól tudott kommunikálni, nagyon jó humora volt. Persze volt egy olyan belső énje, amit csak keveseknek mutatott meg, és mint mindenki lelkében, az övében is dúltak harcok, de ahogy közeledtünk a halálához, Dani egyre nyugodtabbá vált. Amikor 2018- ban megismertem, ő még nagyon hirtelen ember volt, ám később komolyan lecsillapodott a közéletben és a magánéletében is. Közléskényszerrel bíró emberből megfigyelővé vált, de amikor valamit kimondott, annak súlya volt.

*

– Ilyen mértékű fejlődést még soha nem láttam. Szédületes, mekkorát ment Dani mint ember; 180 fokos, példaértékű változáson esett át: sokáig egoista, karriergép szépfiú volt, nem túl szerény unokaöcs – persze mi így is szerettük. A halál torkában viszont nagyon érzékeny lett, mindenki iránt érdeklődő, együttérző és végtelenül bátor – mondja Kelemen István, Karsai Dániel nagybátyja. Unokaöccse az általa alapított szövetségben tanult ju jitsuzni. – Itt az a jelszavunk, hogy azért ju jitsuzunk, hogy állva haljunk meg. Dani átköltötte ezt a szlogent arra, hogy fekve is lehet állva meghalni. Kelemen István azt szeretné, hogy az emberek „arra a Danira emlékezzenek, aki eldobta egy laza kézmozdulattal a negatív dolgait”. Unokaöccse, mondja, el tudta érni, hogy „épeszű hangnemben beszéljenek egymással az emberek, ami ebben az országban hiánycikk”. Ugyanakkor úgy látja, több politikai szereplőnek is van elszámolnivalója Dániel felé, mert csúnyán bántak vele, pedig ha nem is értettek egyet az ügyével, azért odamehettek volna hozzá annyit mondani, hogy sajnálják, hogy ez történik vele. – A hatalomnak az elesetteket kéne segítenie, nem lehet átnézni a másikon, mint egy üvegfalon. Aki ennyire ridegen viselkedik, az hogy akar embereket képviselni? István úgy látja, most sajnos nem folyik érdemi párbeszéd az életvégi kérdésekről, pedig „ez mindenkit fog érinteni a miniszterelnök úrtól az utolsó portásig, hiszen senki nem nevezett az örök életre”. Éppen ezért úgy gondolja, előbb-utóbb újra elő fog kerülni az ügy. 

*

– Szeretném, ha az emberek úgy gondolnának Danira, mint az életvégi döntések témájának úttörőjére, még ha befejezni nem is tudta azt, amit akart. Pozitív, erős ember volt, aki végig képviselte az ügyet a maga módján és a betegsége ellenére – fogalmaz Karsai Dániel egykori ápolója, Márkovics Ákos. Ő saját környezetében úgy tapasztalja, az emberek még emlékeznek az ügyére, de meg kell majd találni a módját, hogy fenntartsák az életvégi kérdések témáját. – Dani halálával sok mindent veszítettek az emberek. Amikor én megismertem őt, politikaszűz voltam, ő világosított fel a közéleti kérdésekről, nagyon sokat tanultam tőle, felnyitotta a szememet. Jól átlátta a politikai játszmákat is. Márkovics Ákosnak is hiányzik Dániel, napi szinten eszébe jut, de „mindig azzal nyugtatom magam, hogy neki már sokkal jobb így”.

*

– Abban bízom, hogy ami neki nem adatott meg, nekünk meg fog. Szeretném még az egészséges éveimet élni akkor, amikor már lesz jogunk arról dönteni, hogy az életünk végén hogyan szeretnénk kicsekkolni a földi életből – mondja László Róbert, aki Karsai Dániel barátja volt. Szerinte ez azért fontos, mert így senkinek sem kellene attól rettegnie, hogy egyszer akár magatehetetlenné is válhat, és feleslegesen kell szenvednie. Bízik benne, hogy középtávon olyan természetes lesz ez a jog, mint, mondjuk, ma a választójog – pedig az sincs meg olyan régóta. Ha így lesz, remélhetőleg évtizedek múlva is emlékeznek majd az emberek, hogy Karsai Dániel indította el ezt a küzdelmet. László Róbert szerint sok tényező együttállása kellett ahhoz, hogy Dániel meg tudja ragadni az emberek figyelmét. Épp egy alkotmányjogászt támadott meg ez a borzalmas betegség, aki egész életében az emberi jogokért küzdött, akinek kiváló kommunikációs képességei voltak, aki korábban komolyan sportolt, és – ki kell mondani, ez is döntő tényező – akinek volt kellő anyagi háttere a professzionális házi ápolás körülményeinek megteremtéséhez. Ez – és még mennyi minden – kellett ahhoz, hogy még a legnehezebb napokon is maradhatott ideje, energiája arra, hogy tovább görgesse az ügyet, hogy „beletolja mindannyiunk arcába, ez a probléma mindannyiunk közös problémája”. László Róbert szerint bár jelenleg úgy tűnik, alszik az ügy, a megkezdett párbeszéd már megtette tabudöntő hatását, beépült az emberek gondolkodásába, és ez idővel olyan választói akaratot fog létrehozni, amely kikényszeríti a jelenlegi szélsőséges szabályozás módosítását. – Igen, jelenleg szélsőséges a szabályozás. Az, hogy egy ALSben szenvedő betegnek nincs módja szenvedése lerövidítésére, tarthatatlan. Ennél is embertelenebb, hogy büntetőjogi felelősséget von maga után, ha valaki segít a halálos beteg hozzátartozójának eljutni Svájcba, hogy ott méltó körülmények között távozhasson. A másik véglet az lenne, ha egy 19 éves fiatal, aki szerelmi bánatában azt gondolja, vége a világnak, minden további nélkül beugorhatna a patikába egy méregkapszuláért. Idáig senki nem kíván eljutni, de pontosan ugyanennyire abszurd a jelenlegi szabályozás is. Valahol a két véglet között kell keresnünk a megfelelő megoldást. Ahhoz, hogy megtaláljuk, sokat kell még beszélgetnünk – lehetőleg olyan kulturáltan, ahogy Dani elindította a vitát.