
Több kórházat is személyesen látogatott Kásler Miklós, hogy – miként fogalmazott – személyes benyomásokat szerezhessen az intézmények felszereltségéről, helytállásról.
„Ifjú kora városában”, Sárváron a Szent László Kórházba ment el. Az ott dolgozók azt mondták, hogy minden felszerelés rendelkezésükre áll a vírus kezeléséhez és úgy ítélték meg, hogy a járvány lecsengő fázisba került. Most leginkább az oltásokkal foglalkoznak és készülnek a postcovid szindróma ellátására. Szombathelyen, a Markusovszky Kórházban is járt az Emberi Erőforrások Minisztériumát vezető miniszter, ahol szintén a jelenlegi helyzetről beszélgetett.
– Most először éreztem azt, hogy az orvosok és a nővérek megkönnyebbültek és rendkívül bizakodóak – zárta rövid bejegyzését.