
Elkezdődött az oltások védőhatásának átfogó vizsgálata hazánkban – jelentette be Kásler Miklós az Életközelben videósorozat legújabb részében, amit a Telex szúrt ki. Ez azért is érdekes, mert április végén szinte véletlenül derült ki, hogy hogy országos antitestvizsgálat indul a Magyarországon elérhető vakcinák immunválaszait mérve.
A miniszter azt nem részletezte, hogy pontosan milyen metodika alapján dolgoznak, de azt elmondta, hogy „minden forgalomban lévő vakcinát megvizsgálunk abból a szempontból, hogy az általa létrehozott immunitás két komponense az ellenanyagok, illetve a sejtek védekezőképességét hogy alakítja, milyen időtartamra vonatkozik a védettség.”
A projektben a Nemzeti Népegészségügyi Központ, az Országos Onkológiai Intézet, az Országos Infektológiai Intézet, az Országos Korányi Intézet és a Pécsi Egyetem vesz részt.
– Május végére már olyan eredményeket várunk, amelyek a saját tudományos eredményeink alapján megkönnyítik a kormány döntéseit – mondta Kásler.